8. fejezet - Koncert, vagy valami olyasmi...

Halihó! :) Meghoztam a folytatást. Nem győzök elég köszönetet mondani a hozzászólásokért, annyira boldoggá tesztek velük, hogy komolyan egy élmény írni utána, miután elolvastam őket.
Remélem, hogy ez a rész is tetszeni fog és kíváncsian várom a véleményeket. Jó olvasást! :)

Lia

-Lia! – valaki lökdös. A fene essen belé, hogy nem hagy aludni. Tuti, hogy Adam az, de kibelezem érte.

-Adam, hagyjál már! – nyöszörögve fordulok meg a másik oldalamra és a fejemre húzom a takarót. Fázom, fáj a fejem és a torkom és aludni akarok!

-Lia! Ally van itt! – lehúzza rólam a takarót és felhúzza a redőnyt, a fény meg kisüti a szemem. Kb mint egy vakond, úgy nézek most ki.

-Húzd vissza! Ally csak 11-kor jön. – könyörgök neki, de nem teszi azt, amit mondok.

-Fél 1 van, és eddig háromszor szóltam, hogy kelj fel! – hunyorogva ránézek és hitetlenül csóválom meg a fejem. Nem rémlik, hogy szólt volna. Megnézem az időt, ami tényleg az ő igazát mutatja, majd sóhajtva lerúgom magamról a takarót és feltápászkodok.

-Jól vagy? – furán néz rám, én meg furán érzem magam.

-Fogjuk rá. – remek, a hangom a béka segge alatt van. Olyan rekedt vagyok, mint egy rossz fazék. Szép estének nézünk elébe.

-Gyere ide! – meg se várja, hogy megmozduljak, maga elé húz és a homlokomra teszi a kezét. – Lázas vagy, fal fehér és tiszta könny a szemed. Feküdj vissza, hozok lázmérőt és ma nem mész sehová! – parancsol rám szigorúan, de azért egy puszit nyom a homlokomra.

-De a koncert! – ellenkezek, de már az ágyban fekszem és a takarót húzza rám.

-Majd beszélek Gabe-el! – mondja és kimegy a szobámból. Fél perc múlva megint nyílik az ajtó, de most drága barátnőm ront be rajta és az ágyamra ugrik.

-Beteg vagy? Ne mááár! Nem bírom ki egyedül az estét. – szomorúan néz rám, és ahogy jobban szemügyre veszem az arcát, észreveszem, hogy talán még nálam is rosszabbul van. Már két éve bele van esve Tony-ba és nem is gondoltam, mennyire rossz lehet neki. Csak a saját hisztimmel voltam elfoglalva, nem foglalkoztam sem a legjobb barátnőmmel, sem a barátaimmal, sem pedig azzal, hogy Adam mennyit kínlódik, hogy nekem jó legyen. Egy önző barom vagyok, az a nagy helyzet.

-Valahogy rábeszélem Adam-et, hogy vigyen el, jó? Nem hagylak magadra. – biztatóan rámosolygok és megsimogatom a karját. – Hogy vagy? Sajnálom, hogy elhanyagoltalak az utóbbi pár napban. Pocsék barát vagyok! – kérek elnézést.

-Lius, Tony a bátyád, megértem, hogy magadba zárkóztál. Tökéletes barát vagy, jó? Nekem legalábbis. – néz rám könnyes szemekkel, én pedig felülök és szorosan megölelem. Egyikünknek sem könnyű most, és ezentúl igyekszem nem csak magammal foglalkozni, hanem a többiekkel is.

-Ally, te is beteg akarsz lenni? – Adam hangjára elengedem a szőkeségemet és elveszem a felém nyújtott lázmérőt.

-Ami azt illeti, nincs kedvem menni este! – hajtja le a fejét szomorúan.

-Kibírjuk, jó? – nézek rá, mire csipog az a vacak és visszaadom Adam-nek.

-Mi ez a többes szám? Megmondtam, hogy maradsz itthon a seggeden. Tessék! – nyújtja felém ismét a mérőt. – 39 fokos lázad van! Így akarsz te emberek közé menni?

-Adam, ne vitatkozz velem, kérlek! Ally-nek szüksége van rám, ahogy a fiúknak is, úgyhogy betegség ide, vagy oda, megyek ma este! Vagy veszekszel velem tovább, vagy hozol nekem lázcsillapítót és velem jössz! De ha az előbbit választod, akkor ki is mehetsz! – nézek rá komolyan. Tudom, hogy neki van igaza, de ez most nem rólam szól.

-Jólvan. Egy dal, nem több! Bár a hangoddal csoda lesz, ha egy sort ki tudsz tisztán énekelni!

-Rendben. – egyezek bele. Már az is nagy szó, hogy egyáltalán belement.

-Tessék! Vedd be, aztán aludj egyet. Ötkor felkeltelek. – nyújt át egy szem gyógyszert és egy bögre teát. Teszem, amit mond, majd Ally elköszön tőlem és elmegy. Kicsit több időt szerettem volna eltölteni vele, de megértem, hogy nem ül az ágyam mellett, amikor alig élek.

-Adam, nem vagyok pisis, egyedül is be tudok takarózni. – morgolódok, mert nem szeretem, ha gyereknek néznek.

-Hallgass, és aludj, különben nem mész sehova! – még parancsolgat is! De most az egyszer hagyom, nincs erőm veszekedni vele. Nyakig betakar, majd megint megpuszilja a homlokom, mintha így hamarabb elmúlna a lázam… Mindegy, azért jól esik. Hallom becsukódni az ajtót, amikor kimegy, majd szinte azonnal elalszom.

    -Ébresztő! – csak még öt percet, vagy öt órát inkább! Fáradt vagyok, alig tudom kinyitni a szemem, de azért megteszem. Adam aggódó tekintettel néz rám, majd rögtön megméri a lázam.

-Nem ment lejjebb. Biztos, hogy el akarsz menni? Ne vigyelek inkább orvoshoz?

-Jól vagyok, tényleg! Ne aggódj ennyit! – halványan rámosolygok, mire megsimogatja az arcom.

-Mennyi az idő?

-Öt múlt. Ideje felkelni.

-Igaz. Nincs az az idő, ami alatt embert varázsolok magamból. – kimászok az ágyból és a szekrényem felé megyek.

-Ne vidd túlzásba. Had lássa csak Gabe, hogy mennyire nem akarsz ott lenni.

-Mit ajánlasz? – kérdezem, miközben kinyitom a szekrényajtót. Szétnéz, majd kikap egy cicanadrágot és a fehér „Lia” feliratú kapucnis pulcsimat, amit még tőle kaptam a szülinapomra és a kezembe nyomja. Nem éppen fellépő ruhák, de abban igaza van, hogy nem érdekel az egész.

Bemegyek a ruhákkal a fürdőbe, magamra kapom őket, majd megfésülöm a kócos fejemet és igazából leszarom hogy nézek ki. Sminkkel hiába bajlódom, úgyis lefolyna a fejemről, mert a láztól, mindig kiver a víz, a hajam sem különösebben érdekel, és a ruhám meg főleg. Szeretem ezt a pulcsit, és ahogy látom Adam is. Picit nagy rám, de pont ez benne a jó.

Miután elkészülök, visszamegyek a szobámba, elrakom a telefonomat és kimegyek a nappaliba. Adam nincs itt, valószínűleg ő is készülődik. Tényleg nem érzem magam valami jól, de Ally miatt megteszem.

-Biztos, hogy ne maradjunk itthon? – guggol le elém, miközben a tenyerembe temetem az arcom.

-Menjünk. – felkelek a kanapéról, felveszem a cipőmet, aztán elindulunk.

-Ha rosszul vagy, azonnal szólj és jövünk haza, rendben? – néz rám, miután kinyitja nekem az ajtót. Hamar ideértünk, a parkoló dugig van, az ajtóban pedig kígyózva állnak az emberek. Bólintok a kérdésére, majd kiszállok és elindulunk a hátsó ajtó felé. Bent már várnak a többiek és amikor Gabe rám néz, szörnyülködve legelteti rajtam a szemét.

-Lia, ugye még átöltözöl?

-Elhitted!

-Így nem mész fel a színpadra biztos!

-Akkor haza is mehetek. Nekem mindegy. – alig bírom végig mondani a mondatot, már be is rekedek.

-Nézz már magadra! Úgy nézel ki, mint aki futni megy. Eljössz melegítőbe, smink nélkül és kócos hajjal? Ennyire igénytelen vagy? – rám kiabál, mire Adam elé áll. Ajaj, ebből balhé lesz!

-Na ide figyelj, te seggfej! Szállj le Liáról, de nagyon gyorsan, mert szétszedlek! Nézz már rá! A testvére napok óta eltűnt, hangja alig van, lázas és csoda, hogy még áll a lábán, de mégis itt van a szaros bulidon! Vagy eldugulsz, vagy hazaküldöm az összes embert és lesheted, hogy hol a pénzed! – húha. Nem láttam még ilyen dühösnek sosem.

-Színpadra! – szól ránk, mint aki meg sem hallotta, hogy mit mondtak neki. Ez a pasi tényleg egy barom. Hálás pillantást vetek Adam-re, majd megfogok egy mikrofont és a színpadra lépek. A tömeg elhallgat, amikor meglát, én pedig erőt veszek magamon és megszólalok.

-Sziasztok! – rekedten és erőtlenül visszhangzik a hangom, de nem érdekel. – Mint már gondolom tudjátok, Tony a napokban eltűnt. Először és utoljára szeretnék megkérni mindenkit, hogy ne zaklasson a kérdéseivel, mert nem tudok többet, mint ti! Ezen kívül jó szórakozást kívánok, bár hangom nincs, de azért megpróbálkozom az énekléssel. Remélem nem süketültök meg. – kapok egy laza tapsot, azután elindul a zenei alap. Ahogy megszólalok, azonnal megbánom, hogy nem maradtam otthon. Borzalmasan szól a hangom és ezt látom az arcokon is. Iszonyú ciki, úgyhogy intek Gabe-nek, hogy kapcsolja le a zenét.

-Ne haragudjatok. Én szóltam. Átadom inkább a helyet a többieknek. – integetek, majd megtapsolnak és azonnal lesietek a srácokhoz.

-Ez baromira égő volt! Remélem megérte iderángatnod! – nézek mérgesen Gabe-re, akit egyáltalán nem érdekel a dolog, Ally kezébe nyom egy mikrofont és felzavarja a színpadra. Szegény lány csak pislog, azt se tudja, hogy mit csináljon.

-Nagyon gáz volt? – nézek Adam-re, aki mosolyogva megcsóválja a fejét.

-Volt már jobb is, de nekem tetszett. – odalép mellém, fél karjával magához ölel és nézzük Ally-t, aki nagyon nehezen tud megbirkózni a dalával. Nem egyszer elrontja a szöveget, idegességében a haját csavargatja és folyamatosan felénk pillant. Ez így nem lesz jó. Pörgős dalt énekel, de meg sem mozdul, csak áll egy helyben. Totál leblokkolt. Adam is elhúzza a száját mellettem, ő is látja, hogy Ally-nek sem megy ma ez az éneklősdi. Valahogy sikerül szegénynek végigszenvednie a dalt, de amint végez, azonnal lerohan a színpadról és a nyakamba borul. Magamhoz ölelem, biztatóan megsimogatom a hátát és közben a fiúk mennek fel a helyére. Vagyis mennének, ha David nem bukna fel az egyik zsinórban és nem borulna egy hatalmasat. Felordít a fájdalomtól, mi pedig azonnal odaszaladunk hozzá.

-Jól vagy? – teszem fel a hülye kérdésemet. Hát persze, hogy nincs jól. Ha jól lenne, nem kiáltozna.

-A lábam nagyon fáj! – mondja. Adam és Mark segít neki felállni, de amint rááll a jobb lábára, megint hangosan felkiált. Ez nem tűnik jónak. Ma nagyon ránk jár a rúd. Gabe "lovagiasan" felajánlja, hogy beviszi David-et a kórházba, addig Mark próbálja menteni a menthetetlent és énekel a színpadon. Látom rajta, hogy már fárad, a DJ még nincs itt, úgyhogy neki kell húznia az időt. Mivel Gabe elment, nincs senki, aki felelne a hangosításért, meg a zenéért és persze nem is mi lennénk, ha nem sípolna be az egész. Befogjuk a fülünket a kellemetlen hang miatt, Mark lerohan a színpadról és kikapcsol kb mindent. Végszóra befut a DJ-nk, örömmel átadjuk neki a terepet és fellélegzünk, hogy túléltük nagyobb baj nélkül az estét. Ally odamegy a bátyjához, én meg Adam mellett nézem az embereket, akik önfeledten táncolnak. Irigylem őket, hogy nincs semmi problémájuk.

-David üzent. – lép mellénk Mark. – Eltört a bokája. – mondja, mire felszisszenünk. Ma kicseszettül balszerencsések vagyunk mindannyian. Tudtuk, hogy nem kellett volna eljönnünk. Ally szomorúbb, mint valaha, a srácok beszélgetnek mellettünk, és én is kezdek egyre vacakabbul lenni. Szétrobban a fejem, patakokban csorog rólam a víz és a mellkasomból olyan erős köhögés jön rám, hogy majd’ megfulladok.

-Hé! Minden rendben? – Adam simogatja a hátam, mire erőtlenül a mellkasára dőlök. – Hazaviszlek, jó? – alig hallom meg a hangját a nagy zajtól. Aprót bólintok, megölelem Ally-t és Mark-ot, majd hagyom, hogy kézen fogva kivezessen a tömegből. Jót tesz a hűvös levegő, kicsit meg is állok az autó előtt. Megtörlöm a homlokomat, köhögök megint egy kiadósat, aztán beülök. Szinte elalszom, mire hazaérünk, Adam kisegít a kocsiból, majd bemegyünk. Megvárja, míg lezuhanyozom, addig hoz nekem teát, utána pedig megméri a lázam. Bevallom, nagyon jól esik, hogy ennyire gondoskodó. Nem láttam még ezt az énjét, de tetszik.

-Reggel megyünk az orvoshoz. Nagyon magas a lázad, Lia. – néz rám komolyan.

-Jó, jó, csak aludjunk már! – hagyom rá, mert nagyon fáradt vagyok. Lefekszem, rám húzza a takarót és megsimogatja a fejem.

-Itt maradok, jó? – kérdezi, mire hümmögök valamit, aztán lefekszik mellém és én már alszom is.

Adam

Amíg Lia alszik, elcsórom a laptopját és megnézem az e-mail-jeimet. Tegnap írtam minden német ismerősömnek, de csalódottan olvasom, hogy senki nem tud semmit Tony-ról. Ketten még nem jeleztek vissza, de kár is reménykedni. Ha tényleg igaz, amit a rendőrök gyanítanak, akkor nyilván nem kötik a bűnösök senki orrára, hogy mit terveznek. Már komolyan nem tudom, hogy mihez kezdjek, hogy honnan kerítsem elő Tony-t. Nem létezik, hogy 20 ember csak úgy nyom nélkül eltűnjön. Ez lehetetlenség, valakinek tudnia kell valamit.

Éjjel kettő is elmúlik, mikor már alig tudom nyitva tartani a szemem, úgyhogy kikapcsolom a gépet, megnézem Lia homlokát, ami még mindig tűzforró, majd megpróbálok aludni. Szerintem mondanom sem kell, hogy rémesen telik az éjszakám. Minden órában felriadok és ellenőrzöm Liát, annyira aggódom érte, mint még soha senkiért. Ruhástól feküdtem le, ami nem valami kényelmes, tekintve, hogy farmer van rajtam. A pólóm a mellkasomig felcsúszik rajtam és Lia álmában a hasamra fekszik. A homloka égeti a bőrömet, de nem merek megmozdulni, nehogy felébresszem. Megsimogatom a fejét, és tovább bámulom a plafont, mert képtelenség, hogy aludni tudjak, amikor ennyire közel van hozzám. Igazságtalanság, hogy a legjobb barátom kishúga.

 Végül nyolc órakor feladom a reményt, hogy kipihenjem magam és felkelek. Viszem magammal a laptopot, iszom egy kávét, majd leülök a kanapéra és folytatom a nyomozást. A létező összes blogot, honlapot, mindent megnézek, ami ilyen esetekkel kapcsolatos, de az ég világon semmit sem találok.

-Jó reggelt! – annyira belemerülök a böngészésbe, hogy ijedten kapom fel a fejem Lia suttogó hangjára és ránézek. Nem fest valami jól, a tegnapi pulcsija van rajta, amit tőlem kapott. Komolyan, ez a lány még lázasan, kócos hajjal, párnalenyomatos arccal, és belebújós, hosszú pulóverben is gyönyörű.

-Jobban vagy? – automatikusan a homlokára teszem a kezem, amikor leül mellém, de nem tapasztalok változást.

-Szerinted? Már hangom sincs. – suttogja erőtlenül. – Mit csinálsz? – néz az ölemben fekvő gépére.

-Semmit. – csukom le a tetejét, de persze nem hisz nekem.

-Adam!

-Jó. Próbálok valamit kideríteni a bátyádról, de semmit nem találok! – vallom be, mire felsóhajt.

-Fogalmam sincs, hogy mi lesz ebből! – mondja csalódottan.

-Minden rendben lesz, jó? – megfogom a kezét, mire a szemembe néz.

-Megígéred?

-Megígérem. – felelem és egy puszit nyomok az arcára. – Most viszont, fürödj meg, öltözz fel és elviszlek orvoshoz. Rossz nézni, ahogy szenvedsz.

-Muszáj? – kérdezi fintorogva.

-Igen, Lia, muszáj! Egész éjjel a lázadat néztem, ami nagyon magas. Gyenge vagy, hangod nincs, ezt nem hagyhatjuk annyiban! Szerintem Matt ma az ügyeletes, úgyhogy sipirc készülődni! – utasítom, és duzzogva felkel mellőlem. Addig gyorsan én is megfürdök és átöltözöm, majd az ajtóban várok rá. Farmerben és puha fekete felsőben lép ki az ajtaján. Picivel jobban fest, mint eddig, de látom, hogy alig áll a lábán. Kézen fogom, apró kezét a tenyerembe csúsztatja, bezárom az ajtót mögöttünk és el is indulunk.

    A rendelő dugig van, pedig szombat van. Lia elhúzza a száját, amikor meglátja a sok embert és kérlel, hogy menjünk haza, de nem figyelek rá, hanem leültetem az egyik székre és mellé telepedek.

Nagyon sokat kell várni, amit egyikünk sem szeret, ő már annyira szenved, hogy nem tudok vele mit kezdeni. A vállamra hajtja a fejét, ott némileg megnyugszik és csendben marad.

-Lia, gyere! – Kelly, az ápolónő szól, hogy sorra kerülünk végre, mire felállunk mindketten.

-Adam is jöhet? – kérdezi halkan.

-Persze. – bólint, majd biccent, hogy kövessük. Jól tippeltem, tényleg Matt ma az ügyeletes doki, aminek örülök, mert jó haverok vagyunk és Lia is ismeri.

-Na, mi a helyzet tökmag? Nem nézel ki valami jól! – köszönti Matt Liát, akinek már a könyökén jön ki ez a szöveg szerintem, velem meg kezet fog és leülünk vele szemben. Lia elmondja a panaszait, vagyis inkább én mondom, ő pedig bólogat, utána pedig Matt kiküld, míg megvizsgálja a lányt.

-Bemehetsz. – mosolyog rám Kelly. Matt amikor meglát, kiküldi Liát Kelly-hez, nekem meg int, hogy üljek le. Kicsit megijedek, hogy mit akarhat mondani, na jó, kit álltatok? Be vagyok tojva, hogy valami komoly baja van Liának.

-Ne nézz már így, semmi olyan baja nincs, amit ne tudnánk rendbe hozni. Liának már elmondtam, amit akartam, csak azért küldtem ki, mert tudom, hogy te felelsz most érte. – Tony-ra céloz, mire lehajtom a fejem. – Teljesen legyengült a szervezete, gyanítom, hogy napok óta nem evett és nem ivott semmit sem. A vírus, amit összeszedett hamar elmúlik, de kérlek, hogy nagyon figyelj oda rá. – A fejem fölé pillant, majd látom, hogy a betegünk leül mellém. – Tehát! Lia, nem beszélsz, kíméled a hangod, helyette eszel és iszol, amennyi csak beléd fér! Értve vagyok? – néz rá, mire bólint egy aprót. – Antibiotikum a torkodra, lázcsillapító és fájdalomcsillapító. – nyújtja át a recepteket. Jobbulást kíván, és mondja, hogy ha nem javulna pár napon belül, akkor jöjjünk vissza, utána pedig elköszönünk tőle. A patikában kiváltom a gyógyszereket, majd hazafuvarozom Liát. Felküldöm a szobájába, amíg főzök neki teát és valami kaját. Megijedek, amikor a pulton megcsörren a telefonom, de azonnal érte nyúlok és fogadom a hívást.

-Halló! – szólok bele.

-Adam! Itt Smith százados! – amikor meghallom a hangját, azonnal gombóc nő a torkomba és a pulzusom az egekbe ugrik. Rémes ez a helyzet.

-Megtudott valamit Tony-ról? – kérdezem azonnal.

-Ami azt illeti igen. Bár nem közvetlenül róla. – ezt viszont nem értem.

-Lehetne úgy is, hogy én is megértsem? – kérem sürgetve.

-Persze, elnézést! A német kollégáktól kaptunk ma egy hívást, miszerint egy fiatal fiút találtak egy elhagyott út szélén eszméletlenül. Nagyon komolyak a sérülései, az sem biztos, hogy túléli.

-Ugye nem Tony az? – kérdezem remegő hangon.

-Nem. De az egyike a vonatról eltűnt embereknek. Pár napon belül hazaszállítják és amint kihallgatható állapotban lesz, valószínűleg többet tudok mondani.

-Elképzelhető, hogy megszökött volna? – ez az egyetlen, ami eszembe jut.

-Inkább arra gondolnék, hogy valamiért meg akartak tőle szabadulni. A sérülései is ezt a tényt támasztják alá. Konkrétan félholtra volt verve, amikor rátaláltak.

-Úristen! – ez borzalmas. Bele sem merek gondolni, hogy mi lehet akkor a többiekkel.

-Nézze, nekünk az a dolgunk, hogy kiderítsük, hogy mi történt. Gőzerővel folyik a nyomozás, a német rendőrség is komolyan bevetette az embereit és remélhetőleg nem sokára többet tudunk.

-Értem. Köszönöm, hogy szólt. És kérem találják meg Tony-t!

-Azon vagyunk. És ha elfogad egy jó tanácsot, Liának ne szóljon erről. Csak még jobban összezavarodna.

-Igaza van. – értek vele egyet. Tényleg nem kell tudnia a dologról, amíg nincs semmi bizonyíték és biztos információ. Remegő kézzel nyomom ki a telefont és megpróbálok lenyugodni, mielőtt bemennék Liához. Így nem láthat meg, mert azonnal levenné, hogy történt valami.

Hát ez most nagyon nem hiányzott. Bele sem merek gondolni, hogy hogyan bánhatnak a többi emberrel, ha ezt a srácot csak úgy megverték és kidobták egy út szélén. Nagyon remélem, hogy Tony tud vigyázni magára, mert nagy szükségünk van rá.

A csapnál megmosom az arcom, majd megfogom a tálcát, amin tea és szendvics van és elindulok vele a szobájához. Az ágyában ül és néz ki a fejéből, amikor benyitok. Az ölébe rakom a tálcát, megvárom, míg eszik és iszik, aztán gyógyszert adok neki, majd leülök mellé.

-Minden oké? Gondterheltnek tűnsz. – fürkészi az arcomat.

-Persze. Csak fáradt vagyok. – nyugtatom, de nem tudok a szemébe nézni. Gyűlölök hazudni, neki meg főleg, de az ő érdekében teszem.

-Alszol velem? – kérdezi aranyosan, mire elmosolyodom.

-Alszom veled. – felelem, majd lefekszem és magammal húzom őt is. Hozzám bújik, átöleli a hasam és pár perc múlva már alszik is. Ez a betegség nagyon kiüti szegényt, egész nap csak alszik. Hiába is próbálkoznék, úgy sem tudnék elaludni, egyrészt, mert fényes nappal van, másrészt pedig ezer gondolat cikázik a fejemben, amitől lassan kezdek megbolondulni.