New Story!!

Sziasztok! Most nem résszel jelentkezem, hanem szeretném veletek megosztani legújabb történetem, ami egy gimis sztori lesz, telis tele izgalmakkal és fordulatokkal. Hálás lennék, ha benéznétek. A linket itt találjátok! :) https://www.wattpad.com/story/93726527-alone

14. fejezet - Menni, vagy maradni?

Lia

Hmm. Egy élmény karácsony előtt néhány nappal a rendőrségen csücsükélni és azon agyalni, hogy mi a fene lesz Tonyval, velünk és az életünkkel. Más ilyenkor a házat díszíti, mi meg a bőrünket próbáljuk menteni a bátyám elrablóitól, akiknek erősen fáj ránk a foguk. Ugye megbeszéltük, hogy beavatjuk Smith századost az ügybe, ez volt két hete, de azóta is csak a levegőben lóg a dolog. Igazság szerint mindannyian félünk meglépni ezt a súlyos lépést, mert nem tudhatjuk előre, hogy milyen következményeket von majd maga után a döntésünk. Féltem a testvéremet és féltem magunkat is, de amíg együtt vagyunk nem történhet semmi baj. Na ja, szép is lenne, ha egy édes kis regény cuki szereplői lennénk, de ez a való élet és az a nagy helyzet, hogy hiába vagyunk együtt, marha nagy szarban vagyunk mindhárman. Én minden erőmmel azon vagyok, hogy rábeszéljem a srácokat, hogy menjünk végre a rendőrségre, de Tony hallani sem akar róla, Adam meg hát miért is állna a barátnője mellett, ha vakon követheti az ostoba barátját is. De ha már nála tartok, említsünk pár szót a kapcsolatunkról is. Hát, hogy is mondjam, eléggé viharos a dolog közöttünk. Egyszer szeretjük egymást, aztán veszekszünk, párnákat és hasonló tárgyakat dobálunk a másikhoz, majd 10 perc múlva ismét a másikat öleljük. Nem tudnám értelmes szóval definiálni ezt a helyzetet, de hát nekünk ez jutott.

-Na jó! Ha megelégeltétek a semmit tevést, akkor szedjétek rendbe magatokat, én pedig szólok a századosnak, mert ezt nem játszom tovább veletek! - határozottan szólok rájuk, miközben a kanapén ülve valami meccset bámulnak és összepopcornozzák az egész nappalit. Minden nap ugyanezt csinálják, ki sem mozdulnak a házból és be sem engednek senkit sem, nehogy meglássák Tony-t. De én nem akarok börtönben élni, sem bújkálni, akkor inkább menjünk innen a fenébe valami olyan helyre, ahol senki nem ismer minket.

-Húgi, higgadj le és ülj le mellénk! - le sem veszi a szemét a tv képernyőjéről, engem meg baromira bosszant, hogy figyelembe sem veszik amit mondok, csak egy hisztis kislánynak hisznek. De majd én teszek róla, hogy rám figyeljenek végre. Szó nélkül kiveszem a zsebemből a mobilomat és tárcsázom a százados számát. Három csengés után recseg a vonal és Nate nagybátyjának hangját hallom vissza a túlsó oldalról.

-Igen, tessék? Smith százados! - szól bele hivatalosan, én pedig megköszörülöm a torkom és beleszólok.

-Itt Natalia Willson! Lenne valami, amiről beszélnünk kellene, de nagyon bizalmas a dolog. Ide tudna jönni, ha megkérem? - amint a fiúk meghallják a hangomat, egyből felém fordulnak és tátott szájjal bámulnak rám. Na, csak elértem, hogy rám figyeljenek!

-Adam, vedd ki a kezéből a telefont! - szól rá a bátyám a mellette ülő fiúra, mire azonnal a szobámba szaladok és magamra zárom az ajtót. Ököllel verik a faszerkezetet és követelik, hogy nyissam ki, de eszemben sincs!

-Megtudott valamit a testvéréről? - kérdezi a vonalban lévő alak.

-Ez nem telefon téma! Kérem amilyen gyorsan csak tud, jöjjön ide és ne szóljon róla senkinek! - kemény és határozott a hangom, muszáj is annak lennie.

-Rendben. Azonnal indulok. - örömmel nyugtázom, hogy komolyan vett a százados, majd bontom a vonalat és vigyorogva kinyitom a szobám ajtaját, amin szó szerint beesik a két jómadár.

-Te teljesen megbolondultál? - ront nekem Tony és a két vállamnál fogva megráz. Váratlanul ér, de állom a dühös tekintetét. Már réges régen meg kellett volna ezt tennünk és ezt ők is tudják, csak gyávák voltak lépni. Hát én megtettem helyettük is.

-Engedd el! - szól rá erélyesen Adam, ami nagyon jól esik. Hiába a legjobb barátja, azért mégiscsak én vagyok a szerelme és félt még a testvéremtől is. Tony végre észhez tér és elenged, még bocsánatot is kér, de a dühe nem csökken egy hangyányit sem.

-Húgi, te nem vagy normális, esküszöm!

-Tony, ez az utolsó esélyünk! Nem maradhatunk örökké a négy fal közé zárva! - oktatom ki, mire felsóhajt és a hajába túr.

-Ha lebukunk, kicsinállak, Lia! - zsörtölődik tovább, mire elé lépek és átölelem a derekát. A teste egy pillanatra megmerevedik a hirtelen jött gesztusomtól, majd ő is körém fonja a karjait és szoros ölelésbe von. Mélyen magamba szívom az illatát, majd érzem, hogy hátulról egy újabb meleg test préselődik hozzám. A két számomra legfontosabb ember közé préselődöm, amit egyáltalán nem bánok, sőt, ha lehetne, örökké így maradnék. Egyikünk sem az az érzelgős fajta, de ez a pokoli helyzet igencsak megtépázza az idegrendszerünket. Sajnos a csengő idő előtt véget vet az idilli pillanatunknak. Adammel indulunk ajtót nyitni, Tony pedig a szobámban marad. Még mielőtt rácsuknám a bátyámra az ajtót, Adam az ujjaimba kulcsolja az övéit, majd egy pici puszit nyom az arcomra. Apró, szinte észrevehetetlen mozdulatok ezek, de nekem mindennél többet jelentenek. Kéz a kézben megyünk ajtót nyitni, aminek a túloldalán nem meglepő módon a százados tartózkodik.

-Üdv, fiatalok! Mi az a sürgős dolog, amiért ide kellett jönnöm? Megtudtak valamit Tonyról? - kérdezi váltogatva közöttünk a tekintetét. Szélesebbre tárom az ajtót, hogy be tudjon jönni, majd leülünk a kanapéra.

-Ami azt illeti igen. - felelem halkan és bizonytalanul.

-Hallgatom. - kíváncsian néz rám, én pedig tétovázok, hogy mit is mondjak neki. Mi van ha rossz ötlet ez az egész és még nagyobb bajba keveredünk? -Még mielőtt bármit is mondanék, meg kell esküdnie, hogy erről senki sem szerez tudomást. A bátyám élete a tét! - és tulajdonképpen a miénk is. Teszem hozzá magamban, miközben várom a rendőr válaszát.

-Natalia, bennem megbízhat. Az a kötelességem, hogy megvédjem magukat és a testvérét, de ehhez az kell, hogy elmondjanak nekem mindent. - rendben, hiszek neki. Felsóhajtok, majd a szobám felé indulok. Lassan lenyomom a kilincset és kinyitom az ajtót. Halvány mosollyal biztatóan Tonyra mosolygok, vagyis inkább tűnhet vicsornak, mint mosolynak, majd a kezéért nyúlok, a hatalmas tenyerébe csúsztatom a mancsom és kihúzom az ajtón. A százados döbbenten néz hol Tonyra, hol Adamre, hol pedig rám. Miután észhez tér a kezdeti sokkból, azonnal kérdezősködni kezd. Elmondunk neki töviről hegyire mindent, egyetlen apró részletet sem felejtünk ki, majd, amikor hirtelen csend áll be a szobában, idegesen meredünk mindhárman a férfire. Nem tudjuk, hogy mi lesz ezután, csak reménykedhetünk, hogy előáll valami épkézláb ötlettel, ami kihúz minket a bajból.

-Nos, azt kell, hogy mondjam, hogy hatalmas nagy bajban vannak mind. Az egyedüli lehetőség, amit fel tudok ajánlani önöknek, az a tanúvédelmi program. Ennek keretében, mindhármuk személyazonossága megszűnik, mintha meghaltak volna. Kapnak új nevet, egy teljesen más helyre kell költözniük és soha nem térhetnek vissza a régi életükbe! – a soha szót erősen kihangsúlyozza, csakhogy érezzük a helyzet súlyosságát. Fáj belegondolni, hogy vége az eddigi életünknek, nem láthatjuk többé a barátainkat, de be kell, hogy lássuk, hogy ez az egyetlen megoldás a túlélésre. De Jézusom! Mi lesz Ally-vel? Ő a legjobb barátnőm és tudom, hogy Tony szerelmes belé. Nem tudom őt itt hagyni csak úgy szó nélkül!

-Lia, mi van? – bök oldalba Adam.

-Ally. – nyögöm ki suttogva a nevét, mire Tony is felém kapja a tekintetét.

-Kaphatunk egy kis időt, hogy átgondoljuk ezt az egészet? – kérdezi a testvérem a századost, aki megértően bólint egyet.

-Holnap reggel visszajövök. Addig döntsék el, hogy mi legyen! – néz ránk komolyan, majd elköszön és távozik. Mindhárman szótlanul, magunkba roskadva ülünk a kanapén, és most már nem tűnik olyan könnyűnek a döntés.

-Elmegyünk. – jelenti ki Tony.

-És mi lesz a többiekkel? Ally, Mark és David? Mit fognak gondolni hová tűntünk? – kérdezem könnyes szemekkel.

-Most tényleg ez a legfontosabb? Az életünk a tét, Lia!

-Tudom, Tony! – csattanok fel. – Nem hagyom itt Allyt! – közlöm velük, majd becsörtetek a szobámba és hangosan bevágom az ajtót. Zokogva zuhanok bele az ágyamba és hangosan a párnámba ordítok. Nem bírom ezt a feszültséget, nekem ez túl sok! Hallom, hogy halkan nyílik az ajtó, majd Adam kezét érzem a hátamon. Próbál nyugtatni, de én tudom, hogy esélye sincs. Felhúz az ágyról, az ölébe ültet, én pedig rádőlök a mellkasára és szorosan behunyom a szemem. Elképzelem, hogy újra az a 8 éves kislány vagyok, akinek semmi problémája nincs az életben. Látom, ahogy anyu behozza a reggeli kakaómat a szobámba és azután apu elköszön, mielőtt munkába indulna. Tony-val együtt indulunk az iskolába, ő nagy és okos báty lévén viszi az én táskámat is és megfogja a kezem a kereszteződésnél.

Megnyugszom végre. Amíg itt van velem ez a két srác, addig nem történhet semmi rossz. Megmarkolom Adam pólóját, majd felemelem a fejem a mellkasából és szomorúan rámosolygok. Finoman megsimogatja az arcom, majd egy hosszú puszit nyom a homlokomra.

-Szerinted is el kell mennünk, ugye? – kérdezem rekedten, mire egy aprót bólint és közelebb húz magához.

-Minden rendben lesz picim. – suttogja, miközben a homlokát az enyémhez nyomja.

-Ígéred? – motyogom halkan.

-Ígérem. – feleli és ajkait lassan az enyémekre nyomja. Finom csókot lehel a számra, amibe belebizsereg az egész testem. Még mindig inkább csak próbáljuk megismerni és felfedezni egymást, soha nem lép át egy határt sem. Mondhatni rá sem ismerek, annyira figyelmes és gyengéd lett velem.

Pislogva nyitom ki a szemem és az övébe fúrom a tekintetem. Megszűnik körülöttem az egész világ, csak ő számít és az, hogy olyan szeretettel néz rám, hogy még a szívem is belesajdul. Nem bírom ki, hogy ne érezzem a száját az enyémen, ezért felé hajolok, mire kajánul elvigyorodik és már csókol is. Na, ennyit a csupaszív Adamről. Ujjait a derekamba mélyeszti, miközben megpróbálja a lehetetlent, vagyis, hogy még közelebb legyünk egymáshoz, de ez már fizikailag képtelenség. A mellkasunk, a hasunk, az ajkunk, mindenünk összeér. A finoman induló kóstolgatásból hosszú forró csókok lesznek, amit egyáltalán nem bánok. Szükségem van most rá, mindenhogy. Nyelve végigsimít az alsó ajkamon, mire kis híján felnyögök, miközben szétnyitom a szám, hogy bebocsátást engedjek ezzel neki. Ujjaim már a hajában kószálnak, ő pedig egyik kezével a combom, másikkal pedig a fenekem markolássza. Még mielőtt elfajulna a helyzet, elszakadunk egymástól, zihálva vesszük a levegőt, én pedig a nyakába csimpaszkodok és jól megölelgetem. A kellemes pillanatunkat ismét a csengő szakítja félbe, de alig, hogy kiérünk a szobából, hogy ajtót nyissunk, Ally már a nappaliban van és döbbenten néz a bátyámra, majd ránk. Basszus!

Adam

Most mit mondjak? Azt, hogy megszívtuk a létező összes módon, ahogy csak lehet? Hiszen ez még a hülyének is nyilvánvaló. Nem elég, ami Tonyval történt, még a nyomorult kis életünket is újra kell kezdenünk. Mindent a nulláról ismét. Évekig kínlódtunk, hogy eljussunk oda, ahol most tartunk, erre jön egy ilyen csapás és tönkrevág mindent. Az meg csak hab a tortán, hogy Ally is betoppan a semmiből. Időnk sincs elrejteni Tonyt, az ajtó kicsapódik, a szőke lány szinte sokkot kap, ahogy megpillantja a barátomat, aki szintén tátott szájjal bámul a lányra. Pár pillanat az egész és már egymás karjaiban vannak. Na, hogy ebből mi lesz, azt nem tudom!

-Hagyjuk magukra őket! – markolom meg Lia kezét és visszahúzom a szobájába. Ezt nekik kettőjüknek kell megbeszélni, mi meg amúgy is félbehagytunk az előbb valamit.

-Ez így nagyon nagy gáz. – sóhajtva ül le az ágyára, én meg egy bólintás kíséretében mellé telepszem.

-Megoldják. – simítok végig az arcán, mire elmosolyodik és elpirulva lesüti a szemét. Na, ilyet se tapasztaltam még. Sikerült zavarba hoznom a nagy Lia kisasszonyt.

-Na, mi az? – vigyorogva az álla alá nyúlok és kényszerítem, hogy rám nézzen azokkal a hatalmas és gyönyörű szemeivel.

-Semmi. – feleli morcosan.

-Zavarba jöttél. – cukkolom, mire rácsap a mellkasomra.

-Nem is igaz! – tiltakozik és érett nőhöz méltón kinyújtja a nyelvét. Kedvesen kiröhögöm, majd magamhoz ölelem. Imádom, hogy ilyen nagy hatással vagyok rá.

-Bunkó vagy, tudod? – mormogja a mellkasomba.

-Odavagy ezért a bunkóért! – összekócolom a haját, mire szitkozódva felül és látványosan megsértődik. Átmászik az ágy másik oldalára és rám sem néz, mire felnevetek. Megpróbálom magam felé fordítani, de csak duzzog, ezzel csak azt éri el, hogy rámászok. Az apró mancsával próbál lelökni magáról, de lefogom és a feje fölé nyomom, a másik kezemmel, pedig az oldalába bökök, mire felvisít és ficánkolni kezd.

-Hagyj békén! – követeli, de nem figyelek rá, hanem tovább kínzom szegényt.

-Mond szépen, hogy szeretlek, Adam és akkor abbahagyom! – nézek rá kacéran, mire egy „azt lesheted” pillantás a jutalmam. Hát akkor így jártál, szívem! Tovább csikizem, bökdösöm és szívatom, ő meg tehetetlenségében csak visítozik.

-Na, mi lesz? – fölé hajolok és bazi közelről, suttogva teszem fel a kérdést, és érzem, hogy a lélegzete is elakad hirtelen.

-Szeretlek, Adam. – nyögi ki végül, amin elmosolyodok és elengedem a csuklóját. Még mielőtt lecsaphatna, az ajkaihoz nyomom a számat és mohón megcsókolom. Én próbálom visszafogni magam, de tényleg, de kezd megtörni az önuralmam.

-Szeretlek, Lia. – válaszolom két csók között. Erre karjait a nyakam köré fonja, közelebb húz magához, így teljesen ránehezedek, de úgy látom, hogy egyáltalán nem bánja. Ujjai a hajamat túrják, amit nem tudom, hogy miért szeret annyira, de mindig ezt csinálja. Megőrjít ez a lány teljesen. Nyelvünk forrón és gyengéden fonódik össze egymással, kezünk mindenütt ott van a másik testén és ha nem emberelem meg magam és szállok le róla, akkor lassan fel fogok robbanni. Mikor már komolyan nem bírom tovább, finoman ráharapok az alsó ajkára, mire felnyög, ezzel elválunk egymástól. Rosszfiús vigyorral konstatálom, hogy én nyertem, majd egy puszit nyomok az arcára, lefekszem mellé és magamhoz ölelem. Tetszik, mikor szavak nélkül is megértjük egymást, mondjuk azzal sincs bajom, ha épp civakodunk valamin. Észveszejtően dögös, amikor bosszankodik, főleg, mikor miattam! Na, jó! Jobb lesz, ha lehűtöm magam!

A következő percekben csak lustán simogatjuk egymást, néha váltunk pár apró csókot, de ezen kívül nyugton vagyunk. Látom rajta, hogy a gondolatok ismét kavarogni kezdenek a fejében és mivel nem akarom, hogy feleslegesen görcsöljön bármin is, inkább elterelem a figyelmét. Kölyökként bújok hozzá, fejemet a nyakába temetem és pici puszikat nyomok a gyenge bőrére. Ő magához ölel, a hátam simogatja és egy „köszönömöt” suttog a fülembe, amikor kivágódik az ajtó. Azonnal lemászok Liáról, Tony pedig dühösen méreget minket, de rögtön megváltozik az arckifejezése, ahogy a mellette álló, zavartan pislogó lányra pillant.

-Pakoljatok, költözünk! – jelenti be csak úgy, mire mindketten döbbenten rámeredünk.

-Hogy mi? Mindnyájan? – kérdezi Lia, miközben próbálja az általam összekócolt haját igazgatni.

-Igen. – rámosolyog Allyre, majd ki is mennek a szobából.

-Te ezt érted? – néz rám Lia értetlenül, mire megcsóválom a fejem.

-Nem, de jobb lesz, ha tesszük, amit mond! – sóhajtva felkelek mellőle, leveszem a bőröndjét a szekrény tetejéről és csomagolni kezdünk. Szóval akkor megyünk. Hogy hová? Hát az jó kérdés! Egy új életbe, azt hiszem.

Egy órán belül már üresen kong a legtöbb szekrény, a bőröndök megtelnek, Tony pedig felhívta a századost és közölte vele, hogy jöjjön ide azonnal. Szegény embert összevissza rángatjuk. Perceken belül itt terem és Tony minden erejével azon ügyködik, hogy meggyőzze őt arról, hogy Ally is velünk jöhessen.

-Nézze, értem én, hogy fontos önnek, meg minden, de ezzel csak még nagyobb feltűnést fognak kelteni!

-Százados, ha Ally nem jöhet, akkor mindenki marad itt, ahol van! - jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon, mire a rendőr felsóhajt.

-Jó, legyen. Elintézek mindent, reggel pedig magukért jövök, addigra legyenek készen! - mondja és már itt sincs.

-Ti ezt hogy gondoltátok? És mi lesz Markkal? - szegezi a kérdést Lia Allynek.

-Semmi baja nem lesz! Értsétek meg, szeretem Tonyt! - feleli szomorúan.

-Az nem ok arra, hogy elhagyd a testvéredet! - na igen. Lia imádja Allyt, de megértem, hogy nincs kibékülve a gondolattal, hogy a lány elhagyja a bátyját, hiszen neki Tony a legfontosabb ember az életében. De ha Ally ezt akarja, hát kénytelen lesz elfogadni.

-Húgi, kérlek! - próbálja Tony jobb belátásra bírni, de ő fogja magát és beviharzik a szobájába.

-Bízzátok rám! - mondom nekik és utána megyek. - Lius, kérlek! - szólok rá a duzzogó lányra. Olyan a hangulata, mint az időjárásnak. Totálisan kiszámíthatatlan.

-Hagyjál, Adam!

-Dehogy hagylak! - figyelembe sem veszem, hogy mérges, odamegyek hozzá és addig nyaggatom, míg rám nem figyel.

-Ne legyél pukkancs! - parancsolok rá finoman, mire magához ölel. Kész rejtély, hogy mi zajlik le a fejében ilyenkor, de amíg tudom kezelni, addig nem számít. Sikerül az ölelésemmel és a csókjaimmal megnyugtatnom, majd lefekszünk, mert holnap egy hosszú nap és egy új élet vár ránk.