12. fejezet - Nem engedlek el!

Hát sziasztok! Nagyon rég írtam már, amit nagyon sajnálok, de az iskola és a tanulás elveszi minden szabadidőmet. remélem azért nem pártoltatok el tőlem és bízom benne, hogy tetszeni fog ez a rész. Igyekeztem izgalmasra és tartalmasra írni, úgyhogy kíváncsian várom a véleményeket! :) Folytatás valószínűleg az őszi szünetben lesz. Addig is jó olvasást! :))

Adam

Egész éjjel hánykolódva alszom, de ügyelek rá, hogy Liát ne ébresszem fel. Egyszerűen képtelen vagyok lehunyni a szemem, amikor tiszta mocsok a lelkiismeretem. El kell ma mennem Tony-hoz és megint hazudnom kell Liának a hollétemről, pedig annak sosincs jó vége. Ha megtudja, hogy tudom, hogy hol a bátyja és nem mondtam el neki, akkor nem csak a testi épségemet kell féltenem, hanem azt is megkockáztatom, hogy többé szóba sem áll velem. Tudom, hogy a Tony téma nála nagyon kényes dolog, főleg most, de nem árulhatom el a legjobb barátomat, mert azzal lehet, hogy csak bajba sodrom. Akárhogy is nézem, ez így sehogy sem jó. Két tűz közé kerültem és fogalmam sincs, hogy jelen esetben mi lenne a helyes döntés. Segítene valaki? Ááá, inkább hagyjuk! Ahogy Lia mondaná, az idő majd megold mindent.

Muszáj kicsit kikapcsolnom, mert lassan kezdek begolyózni, úgyhogy kisimítom az alvó szépség arcából az odahulló tincseit, majd egy puszit nyomok a puha bőrére. Még álmában elmosolyodik, majd fészkelődni kezd, kinyitja a szemét és álmosan pillant fel rám. Ilyenkor olyan aranyos, mint egy kis kölyök, főleg, amikor megdörzsöli a szemét és nyújtózik egyet. Nem is az aranyos a helyes szó rá, inkább a dögös. Na, ez tipikus pasi szöveg volt, de ha egyszer így van, akkor így van. És különben is, a barátnőmről van szó, szóval nyugodtan nevezhetem dögösnek! Feljebb kúszik az arcomhoz és egy puszit nyom rá, mire elmosolyodom, magamhoz húzom és homlokon csókolom. Azt hiszem, mostantól kezdve minden reggel így szeretnék ébredni, őt ölelve, nézve, ahogy alszik, ahogy ébredezik és rám mosolyog, mikor megpillant. Csak ne lenne ennyire bonyolult minden!

-Mikor mész dolgozni? – szólal meg rekedten. Na most erre mit válaszoljak? Amikor a bátyád üzen? Vagy mit mondjak mégis?

-Nem sokára. – felelem végül.

-Óóó! Mit fogok egész nap csinálni?

-Hívd fel Allyt! – javaslom.

-Elmentek Markkal a szüleikhez.

-Akkor nem tudom. Sajnálom, hogy egyedül hagylak egész napra. – vígasztalom és kárpótlásként jól megszeretgetem. A bűntudatom ezzel nem csökken egy cseppet sem, de legalább ő legyen nyugodt. Miután nagy nehezen kimászunk az ágyból, ő elmegy reggelit készíteni, én meg addig felöltözöm. Az éjjeli szekrényen megszólal a mobilom, mire azonnal érte nyúlok és buzgón olvasom az sms-t. Az áll benne, hogy egy óra múlva legyek egy közeli parkolóházban, vigyem magammal Tony bankkártáyáját és egy mobilt is. Idegesen dugom zsebre a telefont és szerencsére tudom, hogy Lia hova pakolta el Tony cuccait, úgyhogy halkan átlopózom a túlsó szobába és előkotrom a bankkártyáját. Komolyan úgy érzem magam, mint egy betörő. Miután megszerzem, amit akartam, csatlakozom Liához a konyhába, aki épp kávéval tölt meg két bögrét. Nem csak okos és szép, de még kávét is főz nekem. Hát kell ennél több?

Halkan mögé osonok és hátulról átölelem, majd egy puszit nyomok a nyakára, mire érzem, hogy elmosolyodik. Szeretem ezeket a békés reggeleket, de magamban tudom, hogy ez nem fog sokáig tartani. Megpróbálom kiverni ezt a fejemből és még szorosabban ölelem a törékeny testét. Picit később elengedem és a kezembe nyomja az egyik kávéval teli bögrét, a másikat magához veszi és leülünk az asztalhoz. Semmi étvágyam nincs, de azért eszem vele egy keveset, vagyis inkább csak nézem, ahogy nyammog.

-Lassan mennem kell. – felállok, segítek neki elpakolni és percekig csak bámulom őt. Nem tudom, hogy mi van velem, de ez a lány teljesen megszédít.

-Jól van. – látom rajta, hogy szomorú és így én is az leszek, főleg, mert tudom, hogy átverem szegényt. De remélem, hogy belátja, hogy csak Tony miatt teszem.

Felveszem a cipőmet, előkotrom a kulcsaimat, majd elköszönök Liától. Elé lépek, magamhoz húzom, és ráérősen megcsókolom. Észreveszem, hogy lábujjhegyen áll, mert olyan pici, hogy máskülönben nem érne fel. Elmosolyodom rajta, még egy hosszú puszit nyomok a szájára és elindulok. Gyorsan vezetek, egész úton majd szétvet az ideg, egyrészt féltem Tony-t, másrészt tartok tőle, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. Remélem, hogy rá tudom venni, hogy ne bujkáljon a húga elől, mert ha nem, az nagyon gáz lesz. A fél órás utat, negyed órásra rövidítem és sietve pattanok ki a kocsiból, amint találok parkolóhelyet. Körülnézek a sötét parkolóházban, de pár autón kívül semmit és senkit nem látok. Percekig császkálok és már kezdem azt hinni, hogy rossz parkolóba jöttem, amikor egy árnyék jelenik meg mögöttem, mire azonnal megfordulok és megpillantok egy fekete kapucnis srácot. Természetesen Tony az. Gondolkodás nélkül letámadom és megölelem. Annyira hiányzott, hogy el nem tudom mondani. Lehet, hogy ciki így kinyilvánítani az érzéseimet, de szarok rá, amikor végre viszont láthatom a legjobb barátomat. Szerencsére ő is ugyanolyan erővel szorongat meg, mint én őt, így nem érzem kínosnak a helyzetet.

-Jól vagy, tesó? – kérdezem percek múlva.

-Fogjuk rá. – feleli. Most, hogy végignézek rajta, rájövök, hogy marha sokat fogyott és nagyon kimerültnek tűnik, bár ezen nem csodálkozom.

-Mesélj el mindent! Tudni akarom, hogy mi történt veled! – faggatom.

-Hidd el, minél kevesebbet tudsz, annál jobb! Elhoztad, amit kértem?

-Igen. – bólintok és kiveszem a zsebemből a kártyáját és egy telefont.

-Kellene még a kocsim is. – mondja, mire tágra nyílnak a szemeim.

-Azt ugye tudod, hogy a húgod nem hülye! Nem hozhatom el csak úgy észrevétlenül az autót!

-Oldd meg! Adam, ez nagyon fontos! Nem tudhatja meg, hogy itt vagyok! El kell tűnnöm innen!

-Egy feltétellel! El kell mondanod, hogy mi történt veled! Tudnom kell Tony! – muszáj vagyok erőszakoskodni, mert segíteni szeretnék neki.

-Jó. Megszöktem, ugye ez nyilvánvaló. Most pedig bujkálnom kell, mert ha rám találnak, akkor végem. És nem maradhatok itt, mert akkor titeket is bajba sodorlak. Liának nem szabad tudnia erről, mert nem hagyná, hogy elmenjek. Értsd meg, Adam! Nincs más választásom! – kétségbeesést látok az arcán és szerintem az enyémen is ez tükröződik. Nem veszíthetem el a legjobb barátomat! Így nem!

-Miért nem megyünk el a rendőrségre? Ők tudnának segíteni!

-Szerinted ott nincs emberük? Ezekből mindenhol van! Jobb, ha mindenki azt hiszi, hogy eltűntem.

-Tony, ez így nem lesz jó! Nem vagyok képes ekkora dolgot eltitkolni a húgod elől! Nem megy!

-Tudtam, hogy belé fogsz szeretni! – teljesen kifejezéstelen arccal mondja ezt és így még rosszabb, mintha dühös lenne rám emiatt.

-Sajnálom. Nem így terveztem! De joga van tudni, hogy mi van a bátyjával!

-Igen? És gondolj bele, hogy mi lesz, ha megtudja! Elmondja mindenkinek, hogy élek! Elmegy a rendőrségre, akik keresni kezdenek és utána már nem csak az emberrablók elől kell majd menekülnöm, hanem a zsaruk elől is! És ha már ők is keresnek, nagyobb eséllyel találnak meg. Nem akarok macska-egér játékot játszani, ahol az életem a tét! Arról nem is beszélve, hogy ezeket az embereket nem érdekli semmi! A szemem láttára öltek meg egy ártatlan lányt! Szerinted Liával mit csinálnának? Nem fogom őt kitenni ennek! És ha szereted, akkor te sem akarod, hogy baja essen! Maradj vele és vigyázz rá! Mostantól kezdve te vagy érte a felelős! Tedd meg ezt értem! – olyan mélyen érintenek a szavai, hogy nem tudok megszólalni sem. Igaza van! Bármennyire is szeretnék rajta segíteni, nem tehetek semmit sem. El fogom veszíteni a legjobb barátomat és még csak beleszólásom sincs! Szar az élet, az a nagy harci helyzet.

-Rendben. Holnap elhozom a kocsidat. – egyezek végül bele, mert mást nem tehetek.

-Köszönöm, tesó! És jól van? – kérdezi, mire bólintok.

-Nagyon hiányzol neki, de próbálja tartani magát. Nem mondom, hogy könnyű vele, mert sokat veszekszünk, de azért kezelhető. – halványan elmosolyodom, mire az ő arca is felderül egy kicsit.

-Vigyázz rá, jó? – néz rám komolyan, mire határozottan bólintok. Ezt mondania sem kell!

-És mit fogsz csinálni ezután?

-Elmegyek valami kis faluba és új életet kezdek, míg elcsitulnak a dolgok. Ha nem lesz jó, akkor irány külföld. – mondja és a szívem összefacsarodik, hogy holnap látom őt utoljára.

Sokat beszélgetünk a nap folyamán és nagyon nem akarok hazamenni. Legszívesebben vinném őt is magammal, de nem lehet. Késő délután indulok el a parkolóból és majdnem elbőgöm magam, mint egy szaros kis kölyök. Vagy egy órán keresztül kocsikázok céltalanul, hogy kiszellőztessem a fejemet, majd hazamegyek. Liát a kanapén találom meg, egy filmet néz. Fel sem néz, amikor elmegyek előtte, ami nagyon furcsa.

-Szia, szívem! – köszönök és egy puszit nyomnék a szájára, de elfordítja a fejét és az arcán cuppan a szám. Na, most meg mi van már megint?

Lia

Nem értem Adamet, komolyan mondom! Az egyik pillanatban megígér mindent, a másikban meg ismét hazugságon kapom. Tudom, hogy nem dolgozni volt, de most nem tudom, hogy mit csináljak. Álljak le vele megint veszekedni, vagy hagyjam a csudába? De miért hazudik? Könyörgöm, miért? Miért nem lehet őszintén elmondani, ha van valami baja? Nem tudok rajta kiigazodni. Reggel még minden happy meg cool volt, aztán elment, én pedig unatkoztam itthon úgyhogy még azt is megkockáztattam, hogy összefutok a ribanc Mollyval, és elmentem a kávézóba, ahol közölték velem, hogy Adam nincs mára beosztva, sőt egész hétre sem. Na, most akkor kérdem én, hogy mit csináljak? Értem én, hogy nehéz neki ez a helyzet, mert nekem is fura, de akkor sem kellene a szemembe hazudnia. Biztos vagyok benne, hogy levágta, hogy van valami bajom, amikor nem engedtem az előbb, hogy megcsókoljon, de épp azt próbálom kitalálni, hogy ordítsam le a fejét, vagy várjam meg, hogy mit kamuzik még. Azt hiszem, hogy most megfontoltabb leszek és a második lehetőséget választom, mert kíváncsi vagyok hogy vágja ki magát.

-Bocsi, csak elbambultam. – mentem ki magam és odahajolok hozzá egy gyors puszira. Remélem, hogy ez elég lesz, hogy azt higgye, hogy nem tudok semmiről sem.

-Semmi baj. Milyen napod volt? – érdeklődik. Egész nap miattad bosszankodtam, te idióta!

-Unalmas. – felelem végül, pedig úgy a szemébe mondanám a dolgokat, de most nem szabad! – Na és neked? Milyen volt a munka? – kérdezek vissza, mire leveszi rólam a tekintetét és a falat kezdi bámulni. Hazudik a drága, hát persze!

-Átlagos. Semmi extra nem történt. De sajnos holnap megint be kell mennem. Molly lebetegedett. – mondja, mire elröhögöm magam. Ennél gázabb kamuszöveget még nemigen hallottam.

-De sajnálom szegényt.

-Ne legyél gonosz! – szól rám játékosan.

-Mi lenne ha bemennék veled? – na most sarokba szorítottalak haver! Zavartan a hajába túr és gondolkodik, hogy erre most mit válaszoljon. Mókásan néz ki!

-Őőőő! Nem hiszem, hogy ez jó ötlet! A múltkori balhé után nem látnak ott szívesen. – na ez szép volt! Tehetséges a srác. Hát jó, akkor majd máshogy derítem ki, hogy miben sántikálsz.

-Jó. Akkor majd lefoglalom magam valamivel. – hagyom rá a dolgot és szinte látom magam előtt, ahogy mázsás kőtömbök esnek le a szívéről a megkönnyebbüléstől.

Befejezem a filmet, amit elkezdtem, majd vacsorázunk, aztán elmegyek fürödni. Míg ő is megfürdik, elcsórom a telefonját, de nem találok benne semmi használhatót. Túl okos, hogy nyomot hagyjon maga után. Na, nem baj, majd holnap! Lefekszem, majd ő is bebújik mellém és magához ölel. Még élvezném is, ha nem lennék ennyire dühös. Nem szeretem, ha hülyének néznek, de ő folyamatosan bolondot csinál belőlem. Lehet, hogy élvezi, vagy én nem tudom, de lassan kezd betelni a pohár! És ha betelik, akkor lesz csak háború!

   Nagyon rosszul alszom, folyamatosan felébredek és tudom, hogy ő sem alszik. Nagyon kínos ez a helyzet, de megint ő kezdte az egészet! Nem hiszem el, hogy nem tudunk úgy meglenni egymással, mint a normális emberek! Nem! Nekünk mindig veszekedni, hazudozni és drámázni kell! Elég lesz ebből, azt hiszem!

   Hétkor megszólal az ébresztő, mire mindketten felkelünk, lezajlik a tegnap reggeli menetrend. Én kávét főzök, ő felöltözik, reggelizünk, majd elindul „dolgozni”, de most én is így teszek. A konyhaablakból figyelem, míg elmegy és meglepődve látom, hogy Tony kocsijával indul el! Na, ezért még külön kinyírom! Már hívtam egy taxit, ami pont jókor érkezik meg. Beszállok, mondom a sofőrnek, hogy kövesse a bátyám autócsodáját és alig várom, hogy megérkezzünk. 20 perc múlva egy parkolóháznál lyukadunk ki. Kifizetem a fuvart és kiszállok. Igyekszem észrevétlen maradni és halkan lopózom be a sötét épületbe, majd egy autó mögé rejtőzöm. Tisztára úgy érzem magam, mint egy nyomozó, vagy titkos ügynök. És nem kell sokat várni, hogy megjelenjen a tettes is. Adam sétál be és percekig esetlenül járkál fel-alá, majd megjelenik egy fekete pulcsis alak, akinek nem látom az arcát, mert eltakarja a kapucnija, de nagyon ismerős. A helyzet viszont nem néz ki túl jól. Belekeveredett volna valamibe? Könnyen megeshet, de várjunk már! Amíg én itt találgatok, a csuklyás alak leveszi a fejéről a tutyit és…. Nem, az nem lehet! Lefagyok hirtelen! Nem hiszek a szememnek!

-Tony! – bököm ki egy kicsit hangosabban a kelleténél, mire mindketten felém fordulnak. Azt hiszem, hogy lebuktam, szóval kimászok az autó mögül. Mindketten dermedten néznek rám, és én is rájuk. Nem hiszem el, hogy eltitkolták előlem, hogy Tony itt van. Egyszerűen képtelenség! Miért kell mindig azokban csalódnom, akik az életemet jelentik?

Közelebb lépek hozzájuk, de a szememből folynak a könnyek. Megállok előttük és folyamatosan a testvéremet nézem. Már két hónapja nem láttam! Két átkozott hónapja várok erre a pillanatra, de álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyire megalázottnak fogom magam érezni. Nem tudok mozogni, egy szót sem vagyok képes kinyögni, azt sem tudom, hogy egyáltalán ismerem-e ezt a két embert, akik itt állnak velem szemben. Csak az az egy biztos, hogy fáj! Mégpedig nagyon.

-Húgi! – Tony felém lép, mire kitör belőlem a zokogás. Mire magamhoz térnék, már szorosan magához ölel. Két kézzel kapaszkodom belé és mélyen beszívom az illatát, amit már oly rég óta nem éreztem. Haragudnom kéne rájuk, üvöltözni velük, de a síráson kívül semmire sem vagyok képes. Kétségbeesetten szorítom magamhoz és érzem, hogy nem bírom ki, ha újra el kell őt engednem. Szükségem van a testvéremre, ő az én támaszom, a családom, mindenem.

-Nézzél rám! – próbálja az arcomat maga felé fordítani, de görcsösen bújok a mellkasához. Nem akarom elengedni, mert akkor ismét elveszítem és abba belepusztulok. Hosszú percek telnek el, mire el tudom magam szakítani tőle és a szemébe nézek. Borzalmasan fest, de nem érdekel, amikor itt van velem.

-Így kérjen valamit tőled az ember! – néz dühösen Adamre.

-Szerinted tudtam, hogy követni fog?

-Elég legyen ebből! – mordulok rájuk. – Most pedig mindent el fogtok mondani, mert baromira dühös vagyok! – most, hogy egy picit összekaptam magam választ akarok, még pedig marha gyorsan.

-Vidd haza! – utasítja Tony Adamet, de ha azt hiszik, hogy ilyen könnyen lerázhatnak, akkor nagyon nagyot tévednek.

-Addig innen nem mozdulok, míg meg nem magyaráztok mindent! – jelentem ki határozottan.

-Lia, ez nem játék! Menj haza! – parancsol rám is, de nem érdekel. Most nem!

-Nem vagyok gyerek! Nem kezelhetsz mindig úgy, mint egy kislányt! Mondd el, hogy mi folyik itt, különben rátok hívom a zsarukat! – fenyegetőzöm, mire hitetlenül megcsóválja a fejét! – Szerinted nem teszem meg? – hát persze, hogy nem, de keménynek kell tűnnöm, különben nem vesznek komolyan.

-Jó. Megszöktem és most el kell innen tűnnöm, mert ha megtalálnak, akkor végem van. Megkértem Adamet, hogy hozza el a kocsim meg a bankkártyámat, hogy el tudjak menni. Nem akartam, hogy tudj róla, mert akkor még jobban fájna, hogy itt hagylak. Sajnálom húgi, de nincs más választásom! – mondja, mire még jobban felmegy bennem a pumpa! Nem hiszem el!

-Most tényleg ekkora marhák vagytok, vagy csak megjátsszátok? Az még hagyján, hogy Adam akkora barom, hogy falaz neked, mert már megszoktam, hogy mindig hazudik, de te, tesó, nem gondoltam volna, hogy ilyen hülye vagy! Szerinted ha akkora gengszterek ezek az emberek, akkor egy nyavalyás bankkártya és egy autórendszám alapján nem derítik ki, hogy hol vagy? Talán több filmet kéne nézned! Arról meg már ne is beszéljünk, hogy ha itt hagysz, akkor az lesz az első dolguk, hogy rajtam keressenek! Ennyire felelőtlenül idióta már tényleg nem lehetsz! – muszáj valakinek felvilágosítania ezt a két címeres ökröt, mert fejjel szaladnának a vesztükbe!

-Igaza van! – szól közbe Adam.

-Na, te csak hallgass! – csitítom, mert nagyon mérges vagyok rá. Ekkorát még nem csalódtam benne és itt a vége a bizalmamnak iránta.

-Akkor Miss Nagyokos! Elmondanád, hogy mégis mi a szart csináljak? – kérdezi Tony és örömmel veszem tudomásul, hogy felfogta, hogy hülyeség, amit tervezett.

-Azt csináljuk, hogy most szépen elmegyünk a rendőrségre, ott majd segítenek és együtt megoldjuk! – hangsúlyozom ki az „együtt” szót, mert tudnia kell, hogy nélkülem nem megy sehová!

-Nem megyek a rendőrségre! Az maga lenne az öngyilkosság! Ha kell, kocsi és pénz nélkül is, de eltűnök innen! Nem fogsz a zsaruk elé cibálni!

-Te meg nem fogsz nélkülem elmenni sehova se! Nem lehetsz ennyire önző! A poklot éltem meg nélküled! – fakadok ki.

-Nekem szerinted könnyű volt? Abban sem voltam biztos, hogy kijutok onnan valaha! Szerinted jó kedvemből akarok lelépni és itt hagyni titeket? Nincs más választásom, Lia! – Adam a háttérben figyel minket, de csak a testvéremre tudok figyelni és azokra a szavakra, amikkel bombáz.

-Nem! Nem! Nem! – már hisztizek, de nem érdekel! Meg kell győznöm, hogy ne hagyjon el megint! – Nem fogod fel, hogy nem mehetsz el? Nélkülem nem! Egy család vagyunk! És nem hagyom, hogy ezt egyedül csináld végig! – már a mellkasát püfölöm, mert egyszerűen nem tudom, hogy mivel bírjam jobb belátásra.

-Sajnálom, Húgi! – megsimogatja az arcom, majd Adamre néz. – Vidd haza! – mondja neki és lefejti magáról az ujjaimat. Nem lehet itt a vége! Egyszerűen nem, és kész!

Amikor hátat fordít nekem, érzem, hogy elnehezül a mellkasom, nem jutok levegőhöz, és Adam nem tud elég gyorsan odalépni hozzám, mielőtt a földre zuhannék. Koppan a fejem a betonon és mindent elnyel a sötétség. A békés sötétség, ahol talán egy jobb világ vár rám.