17. fejezet - A pofon

Lia

Ajtócsapódás zajára ébredek fel. Alattam Adam forró, meztelen mellkasa emelkedik fel és le, arca olyan kisfiús és édes, hogy órákig el tudnám őt nézegetni. Kint már sötét van, fogalmam sincs mennyi lehet az idő, ez az időeltolódás totál felborítja a bioritmusomat. Beletelik pár napba, míg hozzá szokom, az biztos. Nem foglalkozva az órával, tovább gyönyörködöm a szerelmemben. Hosszú szempillái megrebbennek, amikor levegőt vesz, erős karjaival satuként tartja fogva a testemet, amit egyáltalán nem bánok, hiszen olyan biztonságban érzem magam mellette, mint soha máskor.

-Hogy aludjak, ha folyamatosan bámulsz? - ajkai alig mozognak, szinte csak morog, amin szélesen elmosolyodom.

-Te is mindig ezt csinálod! - vágok vissza neki, mire kinyílnak az álmos szemei és egyből összekapcsolódik a tekintetünk. Hümmög valamit, majd magához húz és a nyakamba fúrja a fejét. Kiráz a hideg, mikor fedetlen felsőtestünk összesimul, de hozzá bújok, amilyen szorosan csak tudok.

-Húgi, ébren vagytok? - Tony nyitja ki résnyire a szoba ajtaját és kíváncsian kukucskál be, én meg rémültemben nyakig magamra húzom a takarót, elvégre nincsen rajtam póló.

-Mi az? - Adam felé fordul, én pedig elbújok a háta mögé. Nem mintha akkora tragédia történt volna azzal, hogy nincs rajtam felső, de a bátyám amúgy is mindig túlzásba viszi az aggódását, pedig tudhatná, hogy Adam mellett teljes biztonságban vagyok. Délután szinte önként felkínáltam magam neki, ő mégsem élt vissza a helyzettel, amitől csak még szerelmesebb lettem belé.

-Hoztunk vacsorát és néhány dolgot meg kellene beszélnünk!

-Oké. Mindjárt megyünk. - feleli barátom, majd Tony becsukja az ajtót maga után, Adam pedig felém fordul.

-Hol van a pólóm? - kérdezem tőle, mivel ő dobta el valahová, de csak piszkosan vigyorog.

-Minek az neked? - incselkedik tovább és fölém hajol.

-Adam, ne szórakozz! Tony-ék várnak kint! - szólok rá, mire felsóhajt és a számhoz hajol, hogy hosszan és jólesően megcsókoljon, azután lemászik az ágyról, majd egy pillanattal később a fejemen landol a keresett ruhadarab. Milyen kedves...

Gyorsan felöltözünk mindketten, az ujjaimmal átfésülöm a loboncos hajamat, majd kimegyünk a nappaliba. Ally és Tony a kanapén ülnek egy-egy szelet pizzával az ölükben és csak ránk várnak. Mi is eltulajdonítunk egy tányért és egy szaftos duplasajtos pizzaszeletet magunknak, majd leülünk melléjük és csendben megvacsorázunk.

-Miről kell beszélnünk? - kérdezem a testvéremet, miután jóllakottan elterülünk a tv előtt.

-Azt, hogy mi lesz a továbbiakban.

-Nem lehetne holnap? Késő este van. - nyafogja Ally, de Tony komoly pillantásaiból már tudom, hogy hiábavaló a kérése, úgyis elmondja, amit akar.

-Nem! Ha nem vettétek volna észre, nem egy kiruccanáson vagyunk, hanem gyilkosok elől menekülünk! Kicsit talán több komolyságot várnék el tőletek! - dorgál minket szigorúan, amiben van némi igazság, de még csak pár órája érkeztünk, hadd élvezzük már ki egy kicsit az új élet friss pillanatait!

-Tony, nyugi! Tudjuk, hogy mi forog kockán! Talán egy kicsit meg kéne próbálnod lazítani! Túlságosan rágörcsölsz erre az egészre! Eljöttünk egy másik kontinensre, a kutya se tudja, hogy hol vagyunk és kétlem, hogy az lenne az első, hogy Amerika egyik legjelentéktelenebb városkájában keresnének! - próbálom lenyugtatni egy kicsit és felkelek Adam kényelmes öléből, hogy rendesen szembe forduljak vele. Hajlamos túlparázni mindent, pedig már reménykedtem benne, hogy megszűnik minden feszültség, ha végre új életet kezdünk.

-Lia, te hallod magad? Mégis hogy legyek nyugodt, amikor emberkereskedők üldöznek? Lehet, hogy te totálisan meg vagy elégedve a mostani helyzettel, meg elvagy a kis cukor rózsaszín, szerelmes ködben, amibe magadat beleképzeled, de rohadt nagy szarban vagyunk és jó lenne, ha felébrednél az álomvilágodból! – bevallom, nagyon rosszul esnek a szavai. Nem ezt vártam tőle! Soha nem jutott túl sok a boldogságból és most, hogy végre itt van Adam és nem is öljük egymást, talán érthető, hogy szeretném egy kicsit élvezni!

-Tudod, jó nagy seggfej lett belőled, mióta visszajöttél! – közlöm vele csalódottan és látom rajta, hogy rosszul esik neki, de ő is megbántott. Egy ideje nagyon bunkó stílust öltött magára, én pedig nem vagyok hajlandó ezt tolerálni neki! Ha mindenképpen így akar viselkedni, akkor abban rám ne számítson.

-Na jó! Elég ebből! Majd, ha képes leszel felnőtt módjára viselkedni, akkor beszélünk normálisan! Itt vannak az új igazolványok. – egy halom papírt húz elő a zsebéből és az asztalra hajítja őket. – Smith százados küld egy beépített rendőrt az egyetemre, hogy figyeljen ránk! Örülnék, ha nem keltenétek a minimálisnál nagyobb figyelmet! Na, jó éjt! – dühösen felpattan a kanapéról és a szobájukba megy. Hangosan csattan mögötte az ajtó, de valahogy nem tudom sajnálni, hogy megsértődött. Ideje lenne, ha változtatna magán, mert ha kiborít, úgy kiosztom, hogy azt nem köszöni meg!

-Sajnálom. Mostanában nagyon lobbanékony. – kér bocsánatot helyette Ally, mire egy halvány mosolyt küldök felé. Azért neki sem lehet könnyű. Egy szó nélkül maga mögött hagyta a bátyját, akit talán soha többé nem láthat, mindezt egy olyan fiúért, aki szarba se veszi őt az utóbbi időben, mert lázadni van kedve! Mikor lett a testvéremből ekkora idióta? – Jó éjt! – motyogja halkan és ő is követi Tonyt a hálójukba.

-A bátyám egy barom! – közlöm Adammel és újból belemászok az ölébe, csak most szemből. Kifürkészhetetlen arckifejezéssel mered rám és ebből már sejtem, hogy ő ellenkező véleményen van, mint én. Na, persze! Hiszen mindig egymás mellett áll a két fiú! Még velem szemben is! Sóhajtva veszem tudomásul, hogy ha tovább folytatom, akkor mi is összeveszünk és inkább leszállok róla és elmegyek fürödni.Hosszú percekig folyatom magamra a meleg vizet és próbálom kiüríteni a fejemet, de lehetetlenség. Egyszerűen nem tudok kiigazodni Tony-n. Egyszer kenyérre lehet kenni, máskor meg olyan szemét, hogy rá sem ismerek. Értem én, hogy megviselte az emberrablás, mert nyilván engem is kikészített volna, de mi vagyunk a családja, érte teszünk mindent, nem kellene velünk ilyen hangnemben beszélnie.
Törölközőt csavarok magam köré, amikor végzek a zuhanyzással, majd visszamegyek a szobánkba. Érzem magamon Adam pillantását, miközben kiveszek a bőröndömből egy bugyit és az övéből egy pólót. Emlékeztetnem kell magam, hogy holnap minél előbb csomagoljak ki, mert kész káosz, ami itt uralkodik. Ügyesen megoldom az átöltözést, majd bemászom az ágyba és magamra húzom a takarót. Tudom, hogy nem rég keltem fel, de megint álmos vagyok.
-Liaaa! Cica, ne csináld már! - hátulról az ujjai a csípőmre fonódnak és a kilátszódó bőrömet kezdik simogatni, ami nagyon jól esik, de nem vagyok olyan hülye, hogy ezt tudassam is vele. Kicsit azért unom már, hogy kérdés nélkül mindig a bátyám pártját fogja.
-Szeretnék aludni. - közlöm vele morogva, mire felsóhajt és itt hagy egyedül az ágyban. Nyilván csak fürödni megy, de azért ennél többet vártam. Azt hittem, hogy egy kicsit tovább nyaggat, de valamiért nem és ez sem igazán tetszik. Negyed óra elteltével nyikordul meg az ajtó, majd besüpped mellettem a matrac. Leoltja az éjjeli lámpát, mocorog még egy darabig, mintha nem találná a helyét, végül megérzem az ajkait az arcomon, utána pedig a fejét a hajamban. Mindig ezt csinálja, ha vitázunk, vagy valamelyikünk kicsit buggyant és tudja nagyon jól, hogy ilyenkor nem tudok neki ellenállni. Most sincs ez másképp, megfordulok, hagyom, hogy a derekam köré fonja a karjait és magához húzzon. Az egyenletes szívdobogását hallgatva alszom el és még félálomból hallom, ahogy azt mondja, hogy szeret, de utána mély álomba merülök.
    Ugyanolyan helyzetben ébredünk fel reggel, mint ahogyan elaludtunk az éjjel. Nem vagyok képes haragudni rá, pedig legszívesebben megmondanám neki, hogy lehetne tökösebb is Tony-val szemben, de inkább hallgatok. Nem szeretnék veszekedni, vele meg pláne, mert ha mi veszekszünk, akkor az nem holmi piti kis vita, hanem kőkemény égzengés.
-Haragszol? - morogja a nyakamba, amibe beleborzongok. Megcsóválom a fejemet a mellkasán, majd még szorosabban bújok hozzá. Egy ideig még szeretgetjük egymást, majd felkelünk és felöltözünk. Amikor a fürdőben a fésű után nyúlok, kiveszi azt a kezemből és elkezdi fésülni a hosszú, sötétszőke hajamat. Kezd kikopni belőle a festék és lassan visszanyeri eredeti barnaságát, amit nem is bánok. Meglepődök a cselekedetén, de ugyanakkor nagyot is dobban a szívem a figyelmességén. Mikor végez a hajam bogozásával, felé fordulok és egy nagy cuppanós puszit nyomok az arcára, amin szélesen elmosolyodik és megcsókol. Kézen fogva megyünk ki a nappaliba, ahol Ally kávézik pizsamában. Karikásak és szomorúak a szemei, ami nyilván Tony miatt van. Biztosan vele is összeveszett még az éjjel. Biztatóan rámosolygok a bartánőmre, majd Adam után megyek a konyhába, hogy megigyak egy nagy adag kávét. Kedvesen felém nyújt egy bögrét, amit egy mosollyal hálálok meg és kiiszom a tartalmát. Reggeli gyanánt megeszünk egy-egy szendvicset, majd visszamegyünk a nappaliba, ahol már a mogorva testvérem is megérkezett. Leülünk a kanapéra és megakad a szemem a tegnapi iratokon, amiket kidobott az asztalra. Kíváncsi vagyok milyen új neveket kaptunk, úgyhogy a kezembe veszem őket és megnézegetem. Adam-nek átnyújtom az övét, majd a sajátomat kezdem el tanulmányozni.
"Amelia White" ez lett hát az új nevem, ami annyiban jó, hogy legalább tovább használhatom a Liát és nem kell új névre hallgatnom. Az anyja neve láttán összeszorul a szívem, hiszen más név szerepel ott, mint aki világra hozott, ami érthető, mégis nagy fájdalomként ér.
-Te mit kaptál? - nyúlok a barátom papírjaiért és olvasom azokat is.
"Logan White" ez áll a papírjain, de itt valami nem stimmel. A vezetékneve. Miért ugyanaz, mint az enyém? És az anyja nevénél is ugyanaz szerepel, mint nálam. Mi a szar ez? Hiszen nem lehetünk testvérek!
-Tony, ez a te műved? - szinte visítva teszem fel a kérdést a bátyámnak, aki meg sem lepődik ezen. Hét persze, nyilván ő intézte így! - Te teljesen megőrültél? - kelek ki magamból végképp!
-Lia, mi van? - kérdezi egyszerre Adam és Ally.
-Mi van? Az, hogy papíron kurvára testvérek vagyunk! - nyomom Adam kezébe az összes kamu igazolványt. - Hogy tehetted ezt? - kérem számon Tonyt.
-Sajnálom, Lia, de meg kell húznunk magunkat! Nem szabad, hogy felismerjenek minket és úgy a legbiztonságosabb, hogy ha nem tudják, hogy a húgom vagy! - totál nyugodtan beszél, míg én mindjárt felrobbanok dühömben.
-Inkább legyek Adam húga? A barátomé? A szerelmemé? Hát miféle undorító ember lett belőled? Tudod jól, hogy mennyire szeretem és képes vagy ilyen gusztustalan módon elválaszani őt tőlem? - már mindketten egymással szemben állunk és ha pillantással ölni lehetne, Tony már nem élne! Soha életemben nem gondoltam volna, hogy majd pont a bátyám fog ilyen csúnyán kibabrálni velem.
-Lia, higgadj le! Nem kell ebből ekkora ügyet csinálni! - emeli fel ő is a hangját és itt szakad el bennem a cérna.
-Higgadjak le? Te magadnál vagy? Nem érhetek többé hozzá a barátomhoz! Felfogod, hogy ez mit jelent? Papíron a testvérem és ha valaki meglát minket együtt, azért rohadtul bevágnak a börtönbe! És így akarsz te észrevétlen maradni? Hogy a fenébe juthatott ilyen az eszedbe? Mi lett veled, Tony? Ugyanolyan szívtelen dög lettél, mint azok, akik elraboltak! - vágom a képébe a szavakat, viszont a következő pillanatban a tenyere hatalmasat csattan az arcomon. Megütött! A saját, tulajdon bátyám felpofozott!
Az égő bőrömhöz szorítom a tenyeremet és próbálom visszafojtani a könnyeimet.
-Húgi, ne haragudj! Én,... - kezd el sajnálkozni, de nem vagyok hajlandó ezt tovább hallgatni. Ellököm az utamból, felkapok egy cipőt és kirohanok a lakásból.
Hát hova jutottunk? Soha egyetlen egyszer nem emelt rám kezet, gyűlölte az erőszakot, erre felpofoz? Tudom jól, hogy kiprovokáltam, de talán érthető a kiborulásom! A fenébe is az egésszel! Elvesztettem a bátyámat, a szerelmemet, az életemet, mindenemet!

Adam
Képtelen  vagyok visszafogni az indulataimat, amikor Lia becsapja maga mögött az ajtót és elrohan. Tony felpofozta a húgát! A barátnőmet! Ezt még neki sem tűröm el.
-Ally, menj utána, légy szíves! - szólok a riadt lányhoz, de csak az eszelős pasiját figyelem lángoló tekintettel. Jobb lett volna, ha aznap eltűnik a parkolóban és soha nem is jön elő. Tönkre tette Liával a kapcsolatunkat! Hát mi lesz velünk ezek után?
A megszeppent szőkeség azonnal kirohan Lia után a házból, én pedig szó nélkül rárontok Tony-ra. Hátra lendítem a jobb karomat, majd az öklöm keményen találkozik az arcával, de nem tudom sajnálni egy cseppet sem! Ha nem a legjobb barátom lenne, a szart is kiverném belőle!
-Adam, higgadj le! - az egyik kezét a vörösödő fejéhez szorítja, a másikkal pedig megpróbál távol tartani magától, de nagyon nehezen tudom csak visszafogni magam.
-Megütötted Liát! A húgodat, aki minden követ megmozgatott, hogy előkerítsen! A húgodat, aki szó nélkül feldobta az életét és követett téged, csak azért, hogy ne veszítsen el, te nem normális! Hát mi ütött beléd? - ordítozok vele. Eddig mindig kiálltam mellette, még Liával szemben is, de most túl ment minden határon ezzel a húzásával.
-Sajnálom! Hibát követtem el! Nem akartam bántani, csak felbosszantott! - szabadkozik, de ez az ostoba kifogás nem mentség a tetteire.
-Felbosszantott? És ki lesz a következő, akit megütsz? Ally? Vagy már megtetted? Nem lepődnék meg, annyira retteg tőled! - vágom a képébe az igazságot. Szerencsétlen lányon látszik, hogy mennyire fél tőle.
-Sosem bántanám! Mostanában sokat hisztizik és néha kihoz vele a sodromból!
-Sokat hisztizik? Soha többé nem láthatja a testvérét, mert szeret téged, te fasz! Te meg nem foglalkozol vele, mindenen felkapod a vizet, rohadtul agresszív vagy és ha így folytatod, nem marad senkid, mert Liát el fogom távolítani a közeledből! Nem fogod tönkre tenni, sem újra megütni és ha kell, Allyt is viszem! Ajánlom, hogy gyorsan szállj magadba és hozd helyre, amit elbasztál, mert nem viccelek azzal, hogy elviszem a lányokat! Nem ezt érdemlik! Ezzel az iratos dologgal pedig marha gyorsan csinálj valamit, mert nem fogok azért szakítani a húgoddal, mert egy balfasz vagy! - nézek végig rajta lesajnálóan, majd fogom magam és ott hagyom, hadd főjön a levében.
Rá sem ismerek erre az emberre! Még az utazás előtt sem viselkedett ilyen mocskosul! Értem én, hogy nagy a nyomás, meg fél, hogy megtalálják, de nem azokon az embereken kéne kiélnie a dühét, akik mellette állnak.
Fogalmam sincs hol keressem a lányokat, elvégre alig egy napja vagyunk itt, úgyhogy csak sétálgatok az utcán, hátha rájuk találok. Nyüzsögnek az emberek az utakon, sokkal nagyobb itt az élet, mint nálunk odahaza. Odahaza... Na, persze. Hol is lenne az? Már komolyan fogalmam sincs.
Az egyik parkhoz érve, megpillantom a két lányt egy padon ücsörögni, úgyhogy odalépkedek hozzájuk. Mindkettőjüknek könnyes a szeme és az arca, nekem meg a szívem szakad bele, hogy így kell őket látnom.
-Minden rendben? - guggolok le eléjük az idióta kérdésemmel. Még jó, hogy semmi nincsen rendben, de legalább megeresztenek egy halvány félmosolyt. Azért ez is valami. Leülök a barátnőm mellé, aki rögtön hozzám is bújik és jobb híján a haját kezdem simogatni, hogy megnyugtassam.
-Magatokra hagylak egy kicsit. - Ally halkan szólal meg, majd felkel Lia mellől.
-Ne menj haza! Hadd dühöngje ki magát! - nézek rá, mire bólint egyet és lassú sétával elindul valamerre. Azért sajnálom szegényt, hiszen sokkal jobbat érdemel a balfék Tony helyett és látszik rajta, hogy nagyon maga alatt van.
-Mi lesz most, Adam? Mihez kezdünk? Én nem akarok szakítani! - könnyezve ül fel és néz rám.
-Dehogy fogunk szakítani! Eszedbe se jusson ilyen butaság! - szólok rá finoman. Az ostoba bátyja miatt nem fogom kevésbé szeretni őt, még azok a nyamvadt iratok sem érdekelnek.
-De a húgodnak fognak hinni!
-Nem fognak annak hinni, mert ha kell, addig fogom csépelni a nem normális testvéredet, amíg nem talál megoldást arra, amit elbaszott! - kicsit indulatosabban beszélek a kelleténél, mire azonnal vissza is veszek a hangomból. Elég az életébe egy erőszakos férfi, nem kell, hogy még bennem is csak az állatot lássa.
-Gyűlölöm! - mondja undorodva, miközben megtörli az arcát.
-Nem gyűlölöd, csak csalódtál benne! Kicsit megmostam a fejét és remélem, hogy észhez tér most már! - közlöm vele és egy puszit nyomok az arcára. Percekig csak ülünk szótlanul, nézzük a járókelőkelőket és gondolkodunk. Ő valószínűleg Tony-n, én pedig azon, hogy hogy oldjuk meg ezt a dolgot. Az egyetemen már nyilván rögzítették az adatainkat, szóval nem igen tudunk rajtuk változtatni, viszont valami megoldást akkor is kell találnunk. Nem fogok néhány nyomtatott papír miatt eltávolodni a barátnőmtől még Tony kibaszott Willson kedvéért sem!
-Menjünk haza, jó? Együtt kitalálunk valamit! - megmarkolom a kezét, felsegítem és csendben hazaballagunk. A lakásba lépve csak Tony ül a nappaliban a lila fejével, amire büszke is vagyok. Megérdemelte a szerencsétlenje. Arra számítok, hogy Lia rá sem akar nézni és egyből a szobánkba megy, ehelyett megáll előtte, mire a fiú rá emeli a tekintetét és a kis harcias szerelemem belekezd a mondandójába, ami tuti, hogy fájni fog a testvérének.
-Anyuék forognának a sírjukban, ha tudnák milyen ember lett belőled! Remélem megérte, mert innentől kezdve rám ne számíts semmiben sem! Szégyellem, hogy a testvérem vagy! - azért ez egy kicsit durva, még a történtek ellenére is.
-Gyere! - berángatom a hálóba, még mielőtt ennél is rosszabbat mond Tony-nak. Nyilván megérdemelné, de tudom, hogy ezeket is meg fogja bánni, amint elmúlik a dühe. - Próbálj meg egy kicsit megnyugodni. Az nem megoldás, ha nekiesel! - próbálok valami okosat mondani, mire felsóhajt és elterül az ágyon. Mellé fekszem, a mellkasomra vonom és csendben bámuljuk a plafont. Nagyon résen kell most lennünk és ki kell valami ésszerű dolgot találnunk, különben ismét jó nagy mutyiban leszünk!