15. fejezet - Megtaláltak!

Hi-Hi! Hát elég rég jelentkeztem már, amiért hatalmas bocsánat, de egyszerűen nem jött az ihlet. Két hete írom már ezt a fejezetet is, amit ma végre valahára sikerült befejezni. Nem tudom, mikor lesz folytatás, de igyekszem. Jó olvasást annak, aki még olvassa és nem unta meg a várakozást. :)

Lia

Borzalmasan alszom éjszaka, hiába fonódik szorosan körém Adam védelmező teste, akkor sem jön álom a szememre. Mindenféle gondolat kavarog a fejemben és egymást nyírják ezek a francos agyszülemények. Nem akarok elmenni innen, nagyon nem, de nincs más választásunk, ha nem akarunk meghalni. Már pedig még egy jó darabig nem szeretnék!

Hirtelen éles fény szűrődik be az ablakomon, mire azonnal felkelek, és az ablakhoz osonok. Ijedten nyugtázom, hogy egy sötét autó áll a ház előtt, és 4 alak száll ki belőle. Azonnal visszaugrom az ágyamba és erősen megrázom Adamet, hogy keljen fel.

-Kicsim, mi van már? - motyogja álmosan.

-Adam, valaki van a ház előtt! - közlöm kétségbeesetten, mire kipattan a szeme és azonnal felül az ágyban.

-Nyugi! Mindjárt megnézem! - finoman végigsimít az arcomon és felkel. Ő is az ablakhoz megy, nézelődik pár pillanatig, majd az ajtó felé indul.

-Hova mész? Itt ne merj hagyni egyedül! - szólok rá figyelmeztetően és megyek vele. A hátán megmarkolom a pólóját és követem a bátyám szobájába. Halkan megyünk be, nehogy megijesszük őket és villanyt kapcsoljanak. Meg sem lepődöm, hogy a legjobb barátnőm és a testvérem egymásba gabalyodva alszanak. Pár óra alatt jól egymásra találtak, mit ne mondjak!

Adam leül az ágy szélére és óvatosan keltegetni kezdi Tony-t, mire a fiú nyöszörögve átfordul a másik oldalára. Percekig is elszerencsétlenkedik, majd én veszem kézbe a dolgot és ököllel jó erősen belevágok a combjába, mire ijedten felül az ágyban! Na, így kell ezt csinálni!

-Mi a franc van már? - kérdezi dühösen, a szemét törölgetve.

-Tesó, nagy gáz van! Egy kocsi áll a ház előtt! - közli vele Adam, Tony meg mint aki szellemet látott, elsápad és azonnal felkel az ágyból. Elrohanva mellettünk, kiront a szobából, feltételezem, az enyémbe megy, mi pedig szó nélkül követjük.

-A jó büdös életbe! - káromkodja el magát, miközben bámul kifelé az ablakon. Mázli, hogy a redőny nincs teljesen lehúzva, így mi simán kilátunk, de befelé nem láthatnak semmit sem.

-Most mit csinálunk? - kérdezem vékony hangon, pánikolva. Nagyon félek, hogy ezek az alakok betörnek és bántani fognak minket.

-Add a mobilod! - utasít a bátyám, mire szó nélkül elmarkolom az éjjeli szekrényről a telefonom és a kezébe nyomom. Pötyög rajta valamit, aztán a füléhez emeli.

-Smith százados? Tony vagyok! Hatalmas bajban vagyunk! Küldjön erre egy rendőrautót, különben nem kell holnapra megvennie a repülőjegyeket, hanem intézhet 4 koporsót! - amint az utolsó 2 szót kimondja, megrázkódok félelmemben. Adam elém lép, magához ölel és kiterel a szobámból.

-Menj át Ally-hez! Ne legyen egyedül, ha felébred! Mi ezt elintézzük! - lágyan szól hozzám, tudja, hogy mennyire ki vagyok borulva és ezért hálás vagyok neki.

-Adam, félek! - nézek rá könnyes szemekkel, mire még szorosabban ölel magához, majd egy hosszú puszit nyom a homlokomra.

-Nem lesz semmi baj. - súgja a hajamba és halkan belépünk Tony szobájába, ahol a barátnőm változatlanul alszik tovább. Bebújok mellé, Adam rám húzza a takarót, végigsimít az arcomon, majd magunkra hagy. Nyakig magamra húzom a vastag paplant, mintha az megvédene bármitől is...

Jó nagy szarban vagyunk, most aztán tényleg! Ha valamilyen csoda folytán nem mennek innen nagyon gyorsan azok az emberek, nekünk végünk van! Reszketve várom, hogy történjen valami, de síri csend honol a lakásban is és az utcán is. Tehát még itt vannak! Pár pillanat múlva Ally mocorogni kezd mellettem, aztán kinyitja a szemét és döbbenten néz rám. Nyilván meglepődött, hogy én vagyok mellette Tony helyett.

-Lia, te mit keresel itt? - kérdezi rekedten és a villanykapcsolóhoz nyúlna, mire azonnal ráugrom, hogy eszébe se jusson fényt gyújtani. Már csak az hiányozna, hogy lebuktasson minket!

-Meg ne próbáld! - szólok rá ellentmondást nem tűrő hangon, mire csak egy értetlen, bamba tekintet a jutalmam.

-Mi a fene folyik itt? És hol van Tony? Ugye nem tűnt el megint? - teszi fel a kérdését pánikolva, amit most meg is tudok érteni.

-Nem! A szobámba vannak Adammel! Valaki van a ház előtt! - közlöm vele a tényeket és érzem,  hogy rajta is a hideg futkos, aztán hirtelen magához ölel. Elsőre meglepődöm rajta, de utána egyből viszonzom a gesztusát. Egy ideje eltávolodtunk egymástól, szóval most nagyon jól esik ismét ölelni őt, de azért jobb lett volna, ha nem szükséges hozzá egy ilyen szituáció.

-Menjünk át a fiúkhoz. Képtelen vagyok itt várakozni. - mondja, mire bólintok, mert teljesen egyet értek vele. Felkelünk az ágyból és halkan átsétálunk a szobámba, ahol a két fiú még mindig az ablakon bámul kifelé.

-Még mindig itt vannak? - kérdezem halkan.

-Itt. Nem tudom mit szarakodnak már eddig a rendőrök! - Tony indulatosan kezd fel-alá járkálni a szobában, erre Ally odamegy hozzá és szorosan átöleli. Félve lépdelek oda Adam mellé az ablakhoz, de ő magához húz, amivel most nagyon megnyugtat. A pólójába markolok, lehunyom a szemem és mélyeket lélegzek az illatából. Véget kell vetni ennek a helyzetnek! Muszáj, hogy vége legyen!

-Megjöttek! - szólal fel egyszer csak az engem ölelő fiú, mire mind rátapadunk az ablakra és nézzük, hogy mi lesz. Kék fény villog az utcában, a rendőrautó lassan járőrözik, majd elér a ház elé, ahol a kapu előtt álló alakok azonnal beülnek a kocsijukba és elhajtanak. Mindannyian hatalmas sóhajtással eresztjük ki az eddig bent tartott levegőnket.

-Hála az égnek! - szinte egyszerre szólalunk meg Ally-vel a megkönnyebbüléstől még el is bőgöm magam. Tropára mentek az idegeim az elmúlt hetekben, az tuti.

-Nyugi! Most már nem lesz semmi baj! Elmentek. – Tony vigasztalni próbál, de már annyira elegem van ebből, hogy teljesen kifakadok. Arra sem figyelek, hogy mi történik körülöttem, csak rázza a zokogás az egész testemet, szipogok és hüppögök, mint egy hisztis kis gyerek.

-Itt maradnak reggelig a ház előtt! Feküdjetek le és aludjatok! – mondja a bátyám, majd a szőkeséget maga után húzva kimennek a szobámból.

-Gyere picim, aludjunk! – Adam lágyan szól hozzám, miközben bebújik a takaró alá. Gondolkodás nélkül bemászom mellé és olyan szorosan bújok hozzá, hogy szerintem levegőt is alig kap. Erősen átölel, a nyakamba fúrja a fejét és így fekszünk hosszú percekig.

-Vége lesz ennek valaha? – kérdezem vékony hangon.

-Nem tudom, Lia. De nagyon remélem! – megpróbálja a lehetetlent és még közelebb húz magához, mire egy kicsit csillapodik a reszketésem és hosszan fújom ki a levegőmet, ami egyenesen Adam nyakába megy. Érzem, hogy kirázza a hideg és ha nem lennék ilyen idegállapotban, még élvezném is. De most képtelen vagyok lenyugtatni magamat, annyira megijedtem, hogy szerintem még hetekig nem leszek képes lehunyni a szememet. Percekig, órákig bámulom a sötét plafont és hallgatom az engem ölelő fiú szuszogását. Legalább egyikünk tud aludni. Nem telik el úgy egyetlen perc sem, hogy ne pillantsak az ablak felé. Nagyon rettegek. Belegondolni sem merek, hogy mi lett volna, ha a rendőrök pár perccel később jönnek és azok az alakok berontanak a házba. Nem tudtunk volna hová menekülni. Egy véget nem érő rémálomba kerültünk, amiből kikeveredni szinte képtelenségnek tűnik.

Összekuporodom Adam ölelésében és megrázkódom a félelemtől ismét, mire a fiú karja szorosabban fonódik körém.

-Nem alszol, igaz? – rekedt hangja szinte mormolásnak hallatszik, mégis megértem a csöndben a szavait.

-Nem tudok. – felelem halkan.

-Lia, pihenned kell! Holnap hosszú napunk lesz!

-De nem érted, hogy nem tudok elaludni? Folyton az jár a fejemben, hogy mikor törik ránk az ajtót és lőnek le! – a kelleténél hangosabban és dühösebben szólok hozzá, pedig egyáltalán nem az a célom, hogy összevesszünk az éjszaka közepén. Közben érzem, hogy a mellkasom egyre gyorsabban emelkedik le és fel, ami egyáltalán nem sejtet semmi jót. Ezt ő is megérzi, mert fölém tornyosul, feloltja az éjjeli lámpát és a szemembe néz.

-Higgadj le! Nem hiányzik, hogy pánikrohamot kapj! – rám parancsol, de nem erőszakosan, hanem szelíden, de még ez sem képes lecsillapítani a bennem tomboló vulkánt, ami bármelyik pillanatban kitörhet. Próbálom tartani vele a szemkontaktust, de eluralkodnak rajtam az érzelmek. Már folynak a könnycseppek az arcomon, zihálni kezdek, szorít a mellkasom és nem kapok levegőt.

-Lia! Nézzél rám! – két kezébe fogja az arcomat, amikor behunyom a szemem és kényszerít, hogy a mélybarna szempárba fúrjam a tekintetem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy visszatartsam a feltörni készülő zokogást, ami már a torkomban van.

-Shhh! – közelebb hajol hozzám, lecsókolja a könnyeket az arcomról, így próbál nyugtatni és tényleg igyekszem csak őrá koncentrálni, de nehéz! Nagyon nehéz!

-Nyugii! – suttogja, miközben simogatja az arcom, én meg nem vagyok képes másra, csak annyira, hogy szorosan megmarkoljam a pólóját és magamhoz húzzam. Teste finoman ránehezedik az enyémre, érzem a belőle áradó melegséget, ami kezd hatással lenni rám. Halványan elmosolyodik, amikor már egyenletes a légzésem, aztán lehajol, hogy összeérjenek ajkaink és egy puha csókot nyom a számra. Amikor hozzám ér, mintha tűzijáték robbanna bennem, annyira jóleső érzést vált ki belőlem a közelsége, pedig ez még csak nem is az első csókunk. Önkéntelenül is sikerül egy halk nyögést produkálnom, mire belemosolyog a számba és újra megcsókol. Majd megint és megint. Istenem, ez a pasi egy valóra vált álom! Pár perce még a pánikroham fojtogatott, most pedig csak arra vágyom, hogy egész éjjel engem csókoljon. Van érzéke a figyelemeltereléshez, az egyszer biztos.

-Adam. – nyögöm ki szinte hangtalanul.

-Minden rendben? – kérdi a szemembe nézve. Bólintok, majd elengedem a kezeim által összegyűrt pólóját, ujjaimat a tarkójára vezetem és lehúzom őt magamhoz. Nincs ellenére a dolog, készségesen hajol az arcomhoz, hogy ismét összetapassza a szánkat és szenvedélyes csókban forrjunk össze. Mikor megnyalom az alsó ajkát, halkan felnyög és a számba tolja a nyelvét, amitől nekem is hasonló ingerem támad, de visszafogom magam, hogy ne kelljen félbeszakítani ezt az emberfeletti tevékenységet. Ujjaim a haját túrják, miközben ajkaink egy ritmusra járnak, ő egyik kezével a csípőmbe markol, a másikkal a fejem mellett tartja magát, hogy ne nehezedjen teljesen rám.

Már nyoma sincs félelemnek és kétségbeesésnek, csak a rajtam fekvő fiúra koncentrálok és arra amit velem művel. Számomra varázslatnak tűnik, amit csinál, képes minden rosszból valami sokkal-sokkal jobbat kihozni és ezzel nagyon boldoggá tud tenni.

Hosszú percek múlva hagyom csak, hogy elszakadjon tőlem. Rám mosolyog, megsimogatja az arcom, egy puszit nyom a hajamba és mellém fekszik. Nem várja meg, hogy hozzá bújjak, szinte teljesen magára húz, a lábam a két lába között kap helyet, a fejem a mellkasán, a mancsom pedig a hasát öleli át. Ujjai a hajamban kószálnak, megnyugtatóan simogatja a fejem, másik keze, pedig a pólóm alatt talál megnyugvásra.

-Köszönöm. – suttogom és egy pici puszit adok a nyakára. Leoltja a villanyt, még utoljára homlokon puszil és a fülembe motyog.

-Szeretlek, tökmag. – majdnem megint sikerül elbőgnöm magam, de most nem a fájdalomtól, hanem a szeretettől, amit tőle kapok. Válaszul az arcára simítom a tenyerem, amibe belecsókol, azután tényleg behunyom a szemem és most végre sikerül az álmok birodalmába lépnem.

Adam

Soha egyetlen ellenségemnek nem kívánom ezt az éjszakát, amit át kellett vészelnünk. Ha Lia nem kelt fel az éjszaka közepén, ki tudja, lehet már mind meghaltunk volna. Még így sem túl rózsás a helyzetünk, de pár órája tényleg nagyon szorult a hurok a nyakunk körül. Tony nem túl diszkrét módon keltett fel pár perce, de Liát hagytam még aludni. Egész éjjel alig aludtunk valamit, legalább az utazás előtt pihenje ki minimálisan magát. Miután elfogyasztok egy nagy adag fekete mérget, halkan felöltözöm és kimegyek a szerelmespárhoz a nappaliba. Ally a barátom ölében öl és kissé nyálasan enyelegnek egymással. Jó, nyilván nem bánom, mert a barátaim és tényleg ideje már, hogy egymásra találtak, de azért nem túl kellemes nézni őket. Mi is hasonló dolgokat művelünk Liával, de legalább mi a hálóban intézzük el és nem a szemük előtt. Na, mindegy is igazából. Arra vagyok nagyon kíváncsi, hogy hova kerülünk pár óra múlva és hogy milyen lesz ezután az életünk. Teljesen újrakezdeni mindent azért nem könnyű. Pláne nekünk.

Még mielőtt mélyebben belegondolnék, megszólal a csengő, Tony indul ajtót nyitni, nekem pedig ideje felébresztenem a barátnőmet. Visszacsoszogok a szobájába és leülök mellé az ágy szélére. Olyan békés és nyugodt most, hogy legszívesebben hagynám tovább aludni, de sajnos ezt most nem lehet. Kisimítom az arcába omló kócos tincseket, majd egy puszit nyomok a bőrére. Nem reagál rá, úgyhogy megismétlem a cselekedetemet, de olyan mélyen alszik, hogy ez most kevés lesz, úgyhogy hideg ujjaimat a pólóból kilátszó csípőjére vezetem, mire kirázza a hideg és lassan nyitogatni kezdi a pilláit.

-Ébresztő, picim! – mondom halkan és megpuszilom a homlokát. Lassan felül az ágyban, nyújtózik egyet, majd édesen felém nyújtja a karjait, jelezve, hogy öleljem meg. Nem habozok a karjaimba a zárni őt, fejemet a nyakába temetem és pár pillanatig csak szorongatom a törékeny testet. Ezt követően a kezébe nyomok pár ruhadarabot és magára hagyom, hogy nyugodtan felöltözhessen.

-Jó reggelt! – köszönök a századosnak, aki hasonlóan cselekszik, mint én. Leülök Ally mellé a kanapéra és csendben várjuk Liát, aki pár percen belül csatlakozik is hozzánk.

-Nos. – a rendőr azonnal belekezd a mondókájába, mi pedig figyelmesen hallgatjuk. – Az éjszakai dolog minket is váratlanul ért, de sajnos nem sikerült elkapnunk őket. A jegyeket természetesen megszereztem, új igazolványokat kapnak és egy szállás is vár magukra Amerikában. Lehetőséget kapnak, hogy egyetemre járjanak mindnyájan, de ezen felül maguknak kell gondoskodniuk a továbbiakról. Az gondolom nyilvánvaló, hogy a mostani személyazonosságuk megszűnt, önök már nem léteznek Natalia, Tony, Adam és Ally néven. És soha többé nem jöhetnek ide vissza, nem tarthatják senkivel sem a kapcsolatot, mert ezzel csak bajba sodornák magukat. Minden egységünk azon van, hogy mielőbb felszámolja ezt a bandát, de muszáj elmenniük, ha életben akarnak maradni. Azt hiszem, ezt a tegnap esti incidens is alátámasztja. Itt vannak a jegyek és a szükséges iratok, a kapu előtt álló járőrök kiviszik önöket a repülőtérre és a legszigorúbb biztonsági intézkedések elvégzésével garantálják, hogy épségben megérkezzenek az államokba. Kérdés van? – néz ránk kérdőn. Tony-ék a fejüket csóválják válaszként, de én csak Liát nézem, aki pislogás nélkül mered maga elé. Az ölében nyugvó kezéért nyúlok, egy picit megszorítom, mire rám emeli a tekintetét. Teljesen zavart és kétségbeesett és az a legrosszabb, hogy nem tudok tenni semmit, hogy jobb legyen neki.

Miután Smith százados távozik, összekapjuk a cuccainkat és kihordjuk a garázsban álló kocsiba, amit majd a rendőrök fognak vezetni. Miután mindennel megvagyunk, beülünk a hátsó ülésekre és csendben nézünk ki az ablakon. Lia hozzám, Ally pedig Tony-hoz bújik, mi pedig egy pillanatra összenézünk barátommal. Nem kérdéses, hogy mostantól nekünk kell vigyáznunk a lányokra és egymásra is. Bele kell rázódnunk egy teljesen új életbe, egy teljesen új földrészen.

A reptéren eltökölünk vagy két óra hosszát, míg beszállhatunk, ami nagyon bosszant, Mind feszültek vagyunk és ilyenkor nem szeret az ember várakozni órákat. Lia az ablak mellé ül, én pedig mellé. Egész nap alig szól pár szót, én meg nem tudom, hogy mit kellene tennem, úgyhogy csak próbálok mellette lenni, amennyire csak tehetem. Bekapcsolom a biztonsági övét, majd a sajátomat is és miután elmagyarázzák a szokásos repüléssel kapcsolatos dolgokat, felszállunk. Több, mint 15 órát fogunk utazni, ami nem kevés. Tony-ék előttünk ülnek, én meg már most unatkozom. Liához hajolok, egy puszit nyomok az arcára, erre halványan rám mosolyog, kezembe csúsztatja a pici mancsát és a vállamra hajtja a fejét. Így utazunk órákon át, mígnem már besötétedik, az utasok nagy része pedig már alszik.

-Kimegyek a mosdóba. – barátnőm halkan felkel mellőlem és magamra hagy, de úgy döntök, hogy utána megyek és kinyújtóztatom az elgémberedett végtagjaimat. Mire lassan odaérek, már jönne kifelé a kis mellékhelyiségből, de finoman visszatolom és becsukom magunk mögött az ajtót.

-Adam, mit szeretnél? – pillant rám értetlenül az álmos szemeivel.

-Csak unatkozom. – vonom meg a vállam hanyagul.

-És ha bepasszírozol a wc-be úgy kevésbé lesz unalmas az út?

-Hát mondjuk. – elvigyorodom egy pillanatra és megcsókolom. Csak egy apró csókot enged, mielőtt el nem tol magától, de nem tud messzire lökni, ugyanis a helyiség olyan apró, hogy egymáshoz kell tapadnunk, ha el akarunk férni.

-Ugye nem azt forgatod a fejedben, hogy megrontasz a repülő mosdójában? – kérdezi kíváncsian, de látom, hogy mosoly bujkál a szája szélén, amiért már megérte ehhez a lökött dologhoz folyamodnom.

-És ha igen? – vonom fel kacéran a szemöldököm.

-Akkor sikítani fogok. – aranyosan kinyújtja rám a nyelvét, mire felnevetek.

-Nem mered. – piszkálom tovább, mire kinyitná a száját, hogy tényleg felsikoltson, de gyorsabb vagyok és ajkaimmal hallgattatom el. Nyelvem azonnal a szájába csúsztatom, amibe beleborzong, majd megmarkolja a pólómat és magához húz. Finoman a fenekébe markolok, miközben ujjait a hajamba vezeti és egy kicsit meg is húzza a tincseimet. Imádom, mikor így átadja magát nekem és megbízik bennem. Tudja, hogy nem mennék messzire, főleg nem egy kis nyamvadt fülkében, de mindannak ellenére, amiken keresztülmentünk, még így is képes rám koncentrálni és kizárni a külvilágot. Ajkunk tökéletes összhangban mozog továbbra is, nyelvünk simogatja egymást, ahogyan a kezeink is. Csalódottan nyögök fel, amikor kopogtatnak az ajtón és nem nagy kedvvel, de elszakítom magam a gyönyörű lánytól, aki csakis az enyém. Elpirulva húzza lejjebb a pólóját, amit „véletlenül” felhúztam, majd kimegyünk a kis lyukból. Egy pufók, idős pasi áll az ajtó előtt és rosszallóan megcsóválja a fejét, amikor kilépünk az ajtón, mire én csak rávigyorgok és hátulról átölelve Liát, visszamegyünk a helyünkre. Ráterítek egy takarót, ő hozzám bújik és lehunyja mogyoróbarna szemeit. Magamhoz ölelem és én is így teszek, majd elmerülünk az álmok világában.